Golden hivatalosan is a Cloud9 játékosa

Az amerikai szervezet Twitter oldalán jelentette be friss igazolását.

Az ideiglenes beugró szerepéből hivatalos játékosává vált a Cloud9-nak a 24 éves Maikil 'Golden' Selim.

Annak ellenére, hogy nem szerepeltek túl fényesen az ELEAGUE Premier atlantai versenyén –két vereség az Astralis és a MiBR csapata ellen úgy, hogy a BO3 mérkőzések keretein belül még pályát sem sikerült nyerniük– mégis ragaszkodtak a svéd irányítóhoz.

Golden még az fnatic academy csapatában kezdte meg pályafutását, majd 2017 nyarán került be a main squadba, amivel IEM Katowice és WESG versenyeken tudtak diadalmaskodni. Idén júniusban már a kispadot melegítette a fnatic-nál, ekkor érkezett a helyére a NiP ötöséből draken, majd végül a fnatic megtalálta végleges irányítóját, a szintén nindzsáktól érkező Xizt személyében. Az igazolást követően nyilatkozott a C9 vezetője is, Jack Ettiene:

"Hiába a vereségek, az edzőnk a játékosok és én is érzem a potenciált Golden irányításának struktúrájában és profizmusában amit Atlantában mutatott. A csapat tehát vele folytatja a jövőben, légy üdvözölve Golden!"

Golden leigazolása után kérdéses maradt a fiatal szlovák STYKO helyzete, melyhez még nem fűzött hozzá semmit a C9, vajon vele képzeli el a jövőt a csapat, vagy esetleg mással. Mindenesetre a Major legenda spot nincs veszélyben, hiszen az autimatic-RUSH-Skadoodle trió megmaradt.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!