A Dignitas is kiszáll egy időre a CS:GO-ból

A Dignitas is kiszáll egy időre a CS:GO-ból

A 79'ers támogatása sem volt elég, így a sok sikertelenség után innen is kiszállnak.

Xms visszavonulásával egy időben a Dignitas is bejelentette, hogy férfi csapatukat elengedik és egy ideig kivonulnak a CS:GO-ból.

"Szétváltunk a férfi CS:GO csapatunkkal. Szeretnénk nekik mindent megköszönni és sok szerencsét kívánni az MDL következő szezonjába. Továbbra is aktívan figyeljük a CS:GO közösséget, amíg megpróbálunk kitalálni egy új stratégiát a jövőben."

A Team Dignitas-t 2003-ban Michael "ODEE" O'Dell alapította, amikor két komoly Battlefield 1942 klán egybeolvadt. Azóta rengeteg játékban próbálta ki magát a szervezet, de a két legsikeresebb egyértelműen a LoL és CS:GO csapatuk volt a múltban. Jelenleg a Rocket League csapatuk szárnyal leginkább, de HotS-ban is otthon vannak. Ettől függetlenül az évek során már minden nagy e-sport játékból kiszálltak, ezúttal pedig a CS:GO-ra esett a sor.

A Dignitas leghíresebb CS:GO ötöse egyértelműen a 2014-es dán gárda volt, amiben megtalálhattuk Karrigant, dupreeh-t, Xyp9x-et, device-ot és cajunb-t is. Ők 2015-ben átpártoltak a TSM-hez, de a Dignitas nem esett kétségbe és egy másik bitang dán négyest és RUBINO-t is megszereztek MSL irányításával. Egyetlen nagy versenyt még sikerült is behúzniuk, hiszen a 2016-os moszkvai EPICENTER aranyérme végül az ő zsebükben landolt. Ezután évről-évre gyengébb lett a csapat felállása és végül megelégedtek egy amerikai ötössel, akik nem igazán tudták elérni a kitűzött célokat. Egy ideje már látható volt, hogy az egész gárdát cserélni kell, vagy egy időre ki kell vonulni a CS:GO-ból. A szervezet végül az utóbbi mellett döntött, így a női csapatukon kívül egy ideig nem nagyon fogunk róluk hallani.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Cover: DeviantArt

Kövess Minket!



Közvetítések