Lehet, hogy újra fellángolnak a pletykák miszerint csal?
Subroza nevét már rengetegen ismerhetitek még úgy is, hogy az amerikai szcénában sem játszott igazán nagy csapatokban, de szinte minden második videó ami róla szólt az a csalással volt kapcsolatos. Lassan fél éve már a Ghost Gamingben játszik, akik kijutottak a DreamHack Stockholmra, ahol a Na'Vi mellett a NiP-el és az NRG-vel kerültek össze. A sors végül úgy hozta, hogy az első győzelem után újból találkozniuk kellett az ukrán-orosz gárdával, de ezúttal már egy BO3-ban. Az első pályát könnyedén megnyerték, bár a meccs eleje és közepe sokkal szorosabb volt, mint azt szerették volna, így Subroza is kellett ahhoz, hogy igazán belendüljön a csapat. Egy ilyen ace után mondjuk nem is csodálom, hogy felpörögtek a srácok:
Subroza nem csak olvasta a játékot, de olyan mintha ő írta volna, hiszen végig tudott mindent, még akkor is, amikor a füstben várakozott. Egyszerűen lehengerlő game sense-t mutatott, ami végül aranyat ért. Reméljük, azért Dan M. már nem készül a videóval csak azért, mert sikerült a kanadai fiatalnak egy ace-t lőnie, de ha valakiből ezt kinézzük az biztos, hogy ő lesz.
A Ghost végül könnyedén kikapott a következő két pályán, így elbúcsúztak Stockholmtól, míg a Na'Vi már az egyenes kieséses szakaszban folytatja a tornát.