Másodkörös járgányok: JT 8.8, T-34-3, WZ-111, 112, FCM 50t

A szupertesztben résztvevő limites tankok tesztelésének második köre elkezdődött, és cikkünkben a címszereplő ötös paraméter változásait mutatjuk be nektek.

Rövid emlékeztető gyanánt kitérnénk a cikk elején arra, hogy miért van szükség ezekre a módosításokra, miért épp ezeket a tankokat változtatják meg, és az úgynevezett második körös tesztekben ezeken kívül milyen tankok vesznek még részt.

Újabb buffok a limites tankoknak!

A KV-5, az M6A2E1 és az IS-6 páncélzata -sőt a SuperPershing és a Type-59 paraméterei is- változnak.

Gyorstalpaló azoknak, akik lemaradtak

A Wargaming 2017-ben megváltoztatta a Matchmaking működését, amivel létrejöttek az egyes, kettes és hármas szintű csata variációk. Az egyes szintű azt jelenti, hogy a csatában kizárólag azonos szintű harckocsik vesznek részt, (tehát például 15 darab tier VIII-as tank 15 másik ellen). A kettes szintűnél egy szint eltérésről beszélünk, aminek már vannak a példán túl egyéb variánsai is, de teszem azt 5 darab tier X-es plusz 10 darab tier IX-es tank az egyik és másik oldalon. A harmadik szintűnél pedig már megjelenik a két tier eltérés; így például olyan felállás jön létre, hogy 3 darab tier X-es, 4 darab tier IX-es és 8 darab tier VIII-as tank van mindkét csapatnál.

Ezt követően a 9.20.1-es frissítéssel tovább finomították a működését, és innentől az MM különbséget tett egy táras és egy valódi szupernehéz harckocsi között. A tier limites tankok azonban több szempontból is az újítás nagy veszteseivé váltak. A legkiemelkedőbb mind közül, hogy az algoritmus egyáltalán nem kedvez a limites tankoknak, –és emiatt gyakorta egy tierrel nagyobb tankok ellen kell megküzdeniük–, ami megfosztotta őket attól a kiváltságuktól, hogy az esetek többségében top tierben legyenek.

A Wargaming a közösség nyomásának hatására úgy döntött, hogy erősítik a tier limites tankokat, de a tesztelés első köre nem hozta meg a kívánt eredményeket. Előző cikkünkben a KV-5-öt, az M6A2E1-et, az IS-6-ot, a SuperPershing-et és a Type-59-et érintő paraméter módosításokról számoltunk be nektek, ebben a cikkben pedig a Jagdtiger 8.8, a WZ-111, a 112, az FCM 50t és a T-34-3 következik, –amik a tesztelés második fázisában még tovább javulnak.

A paraméter módosítások

Jagdtiger 8.8

Látszólag a tank páncélzatához nem terveznek hozzányúlni, –ellenben a páncélátütés, a tankvadász HP-ja, célzási ideje, fordulási és tolatási sebessége is javult.

T-34-3

A páncélzatot változás itt sem érte, de nőtt a páncélátütés, a HEAT lövedék sebessége és a lövegsüllyedés, valamint javult a tank szórása: álló helyzetben, mozgás és fordulás közben is.

WZ-111

A WZ-111 kupoláját és hasi lemezét erősíteni, a páncélátütését pedig legalább 200 mm környékére kell emelni.

112

A 112-nél a páncélzat már sokkal jobb, de a páncélátütés itt is kevés, tehát minimum 200 mm-re kellene növelni.

FCM 50t

  • A töltési sebesség 7,192 másodpercről 6,521 másodpercre csökken.
  • A tűzgyorsaság 8,343-ról 9,202-re nő.
  • A DPM érték 2002,3-ról 2208,4-re nő.
  • A motor teljesítménye 1000 lóerőről 1250 lóerőre nő.
  • A fajlagos teljesítmény 18,44 lóerő/tonnáról 23,05 lóerő/tonnára nő.
  • A lövegsüllyedés -8 fokról -10 fogra javul.

Összességében ezek a változtatások sokkal szolidabbra sikerültek, mint az előzőek, –de nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy egyelőre kezeljük helyén ezeket az információkat, mert még számos hasonló hír érkezhet a tier limites tankokról. Módosíthatják az előzőekben ismertetett számokat, de akár elvethetik a teljes koncepciót és kitalálhatnak helyette valami egészen újat, –ez csak a Wargaming fejlesztőin múlik.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.