Nem sikerült elvernie a HR-nek Amerika legjobb csapatát

Nem sikerült elvernie a HR-nek Amerika legjobb csapatát

Elérkeztünk a Major második köréhez, ahol ezúttal a jelenlegi egyik legjobb amerikai csapattal, a Liquiddel küzdött meg a HellRaisers.

A tegnapi nap folyamán végre elkezdődött a várva várt Major, ami jókora késésekkel és végül egy eltolt meccsel indult, de a HR számára ez mit sem jelentett, hiszen sikeresen vették az első akadályt és nagy nehézségek árán, hosszabbításban elverték az első ellenfelüket, a dán North-ot.

Hosszabbításos győzelemmel nyitott a HellRaisers Londonban

Az idei DreamHack Stockholm győztesének legyőzésével indult útjára DeadFox és csapata.

Éppen ebből kifolyólag az amerikai Liquiddel kerültek össze, akik nagyon magabiztosan verték az OpTic-ot a tegnapi nap utolsó mérkőzésén. Nézzük is, hogy mit játszott a két 1-0-ában álló gárda egymással.

Inferno

A pálya ezúttal Inferno volt, ami gyakorlatilag a HellRaisers-nek kedvezett, hiszen 66,7 százalékos győzelmi rátájuk volt rajta a meccs előtt, míg az amerikai gárdának "csak" 55,6. Bencéék T-ben kezdtek, amit éppen ő indított el nagyon brutálisan, hiszen már az első körben összeszedett egy 3k-t, amivel az iskolaköröket is behúzták.

A Liquid jó szokásához híven inkább mentette a fegyvereket az első körökben, így a jó taktikának köszönhetően sikerült egy nagyon jó ötödik kört összehozniuk, bár az első négyet a HR nyerte, így nem igazán jártak jól TACO-ék. Az ötödik kör végül az övéké lett egy gyönyörű EliGe ace-nek köszönhetően, így 1-4-es állásnál DeadFox kivételével mindenki fegyverrel és kevlárral kezdhetett neki a körnek. EliGe ászának köszönhetően felébredt a Liquid is sikerült elhoznia a hatodik majd a hetedik kört is, ahol a HR-nek már ecoznia kellett egyet, ezzel az eredmény 3-4-re módosult. Ezután a HellRaisers nem igazán találta önmagát az előny hamar hátránnyá változott, amit a 11. kör sem tört meg, amit megnyert a támadó oldal. A félidő végül végig Liquid dominanciával zárult a második játékrészt pedig 10-5-ről folytathatták a felek az amerikaiak javára.

Szerencsére a második pisztolykör ismét a HR-t illette, ezúttal viszont nem DeadFox, hanem ISSAA és ANGE1 villogott a pisztolyokkal. A két iskolakört végül kisebb nehézségek árán, de magabiztosan hozta a HellRaisers, így az eredmény gyorsan 10-8-ra módosult. Sajnos a következő körök megint nem akartak összejönni, köszönhetően egy kis Twistzz és TACO varázslatnak. Jó pár szoros kör után még mindig a Liquid irányította a meccset, majd gyorsan el is húztak 14-8-ra. Ezután sikerült még egy kört nyerni a védekező félnek, de NAF-ék egyből meg is nyerték a következő kört, ezzel pedig force-ra kényszerítették a HR-t. Az utolsó kör így szinte csak formalitás volt, a meccset pedig a Liquid nyerte. Bencéék 1-1-ről folytatják a versenyt, de azt, hogy ki ellen és mikor teszik mindezt, azt csak holnap tudjuk meg.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!