Légpuskával lőttek rá Dr DisRespect házára

Légpuskával lőttek rá Dr DisRespect házára

Természetesen nagy pánik tört ki a lövések pillanatában, de szerencsére csak légpuskával szórakozott valaki.

Ijesztő híreket hallhattunk a reggeli órákban szinte az összes gaminggel foglalkozó hírportáltól, miszerint rálőttek Dr DisRespect házára, ami miatt ő abba is hagyta a streamelést és azonnal kihívta a rendőrséget.

Később az is kiderült, hogy ez nem az első ilyen eset volt; tegnap ugyancsak rálőttek a házra, –de akkor nem tört be az ablak, mint ez alkalommal.

Természetesen a megijedés után a doktor elmondta, hogy a családja biztonságban van, senki sem sérült meg és holnap visszatér a stream a szokásos kerékvágásba.

Ezzel egy jókora rész még hiányzott a sztoriból, amit az ottani rendőrség megkeresése után sikerült tisztázni, hiszen a helyi sajtónak azt nyilatkozták, hogy szinte egészen biztosan egy úgynevezett BB gunról volt szó, amit leginkább úgy lehet elképzelni, mint egy közösséges légpuskát. Természetesen komoly sérülést is okozhatott volna a betört ablak –vagy maga a golyó–, de életveszélyről szerencsére szó sem volt. Leginkább a pár héttel ezelőtti Madden NFL versenyen történtek miatt rémült meg a gamer világ, de ezúttal nagyon úgy néz ki, hogy nem is egy őrült rajongó, hanem pár gyerek a parkból lőtte be pont DisRespect házának ablakát. Egyelőre ezek az információk még nem hivatalosak, így könnyen lehet, hogy pár részletet csak azután tudunk meg, ha a rendőrség megtalálta az elkövetőt.

Szinte biztosak vagyunk abban, hogy a doktor is megijedt, hiszen ez volt a streamer életében a második alkalom, amikor teljes beöltözés nélkül ült a kamera elé. Az első alkalom felesége megcsalása után volt, amikor bevallotta nézőinek tettét. Sajnálatos módon az idei év borzalmai nem csak ebből álltak DisRespectnek, hiszen egyik stream alkalmával azt is bejelentette, hogy gyereket vár a felesége, de pár hónapnyi csönd után rájöhettünk, hogy biztosan valami probléma akadt. A nézői természetesen nem hagyták annyiban a dolgot, a doktor pedig végül megtört és elárulta, hogy a neje elvetélt.

Szívből reméljük, hogy Dr DisRespect élete ezután kicsit lecsendesedik, és legalább idén már nem kell több hasonló borzalmat átélnie.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!