Hirdetés

Nem tett eleget az új törvénynek az EA, ezért Belgium nekiment a kiadónak!

A videojátékok kiadásával foglalkozó Electronic Arts bizony bajba került Belgiumban, ugyanis a kormány nem nézi jó szemmel a FIFA franchise loot box tevékenységeit.

Hirdetés

Az EA továbbra is megtagadta a belga kormány szerencsejátékra vonatkozó törvényeinek betartását, melyeket az év elején hoztak létre, amiben kimondják, hogy a bizonyos videojátékokban található loot box rendszerek illegálisak. Éppen emiatt jelentették be –több újság egybehangzó állítása szerint–, hogy vizsgálatot indítanak az EA-vel szemben. Ha vádemelés is történik, akkor az ügy a bíróság elé kerül. Először a holland Metro hírportál számolt be róla, hogy az EA ultimátumot kapott, miszerint módosítaniuk kell az Ultimate Teamben található paklikat –melyek nem felelnek meg a törvényeknek–, mivel a játékosoknak fogalmuk sem volt eddig, hogy mit bonthatnak belőlük.

Az EA vezérigazgatója, Andrew Wilson korábban már elmondta, hogy nem tartják a FIFA 18 loot boxait a szerencsejáték egyik formájának. Az EA szerinte mindig arra törekszik, hogy játékosok számára ez átlátható, szórakoztató, tisztességes és kiegyensúlyozott legyen.

"Nem hisszük, hogy a FIFA Ultimate Team vagy a loot boxok szerencsejátékok lennének. Először is, a játékosok mindig mindegyik FUT-csomagban egy meghatározott számú tételt kapnak, másrészt nem engedélyezzük semmilyen módon, hogy készpénzre válthassák ezeket vagy a virtuális fizetőeszközüket."

Wilson azt is elmondta májusban, hogy az EA a világ különböző iparági szövetségeivel, joghatóságaival és az ezen a területeken működő szabályozókkal dolgozott együtt, ami után megállapították, hogy az olyan programok, mint a FIFA Ultimate Team nem minősülnek szerencsejátéknak.

Viszont a belga szerencsejáték-bizottság áprilisban már meghozta a döntését, hogy bizonyos loot boxokat illegálisnak fognak tekinteni a jövőben a játékokban, mivel a játékosok nem tudják mit nyithatnak belőlük. Ez a határozat nem sokkal azután született meg, hogy Hollandia ebben az ügyben ugyanilyen megállapítást tett. Az Egyesült Királyság és Új-Zéland azonban ezzel ellentétes következtetésre jutott, a brit Szerencsejáték Bizottság pedig kijelentette, hogy a loot boxok nem nevezhetőek szerencsejátéknak és a brit törvények értelmében nem is illegálisak.

Ezzel szemben a belga szerencsejáték-bizottság azt javasolta, hogy a loot boxokat egyértelműen megfogalmazott leírással kell módosítani (mit tartalmaznak pontosan) és fel kell tüntetni rajtuk a nyerési esélyeket. Kijelentették, hogy azok fejlesztők, akik nem tesznek eleget ennek a kérésnek, büntetőeljárással fognak szembenézni.

Úgy tűnik nem is kellett sokat várni az első esetre, –a kérdés már csak az, hogy melyik félnek lesz igaza. Sok múlhat az EA viselkedésén a következő hetekben, a fejleményekről pedig természetesen beszámolunk.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?