Kiesett a HellRaisers a 2018-as FACEIT Majorről!

Kiesett a HellRaisers a 2018-as FACEIT Majorről!

A továbbjutás után egy újabb kemény meccs következett, –ezúttal Amerika legjobbja ellen.

Elérkeztünk a negyeddöntők második köréhez, ahol a délután folyamán a HR kezdte a napot méghozzá a Liquid ellen, akik eddig kirobbanó formában voltak. A vétózás teljesen úgy ment, ahogy azt várhattuk: mindkét csapat a legerősebb pályáját választotta, a döntőre pedig Cache-t hagyták meg. Az odds egyértelműen DeadFoxék ellen szólt, de nézzük is hogyan sikerült abszolválniuk a negyeddöntős mérkőzést.

Mirage

A két gárda Mirage-on kezdett –ahol egyértelműen a Liquid tűnt bemelegedettnek–, hiszen már a meccs elején álláspontot foglaltak: Nyerni akarnak, méghozzá nagyon. 6-0-ig el is jutottak, amikor a HR úgy döntött, hogy kikéri az első taktikai szünetét, –amire szükség is volt, mert látszólag erőfeszítés nélkül sikerült lebontaniuk a védelmet minden áldott körben. Az átok végül a 8. körben tört meg, amivel már a HR is beszállt a meccsbe, hiszen woxic agresszív mid kirohanása meghozta a kívánt eredményt. A következő kör is nagyon egyszerűen meg lett volna DeadFoxéknak, de EliGE egyszerűen megállíthatatlan volt. Ezzel le is resetelték a védekezőfélt, így 9-1-el folytatódott a meccs, amikor is ANGE1-ék kikérték a második szünetet is. Sajnos ez sem segített igazán és kivétel nélkül minden kör a Liquid zsebében landolt. egészen a 14. körig, amikor DeadFoxnak kellett megvillania röviden, ahhoz, hogy végre bezsebeljenek egy újabb kört.

Woxic és ISSAA sem találta önmagát, míg EliGE és Twistzz végig villogott. Végül a félidőt 12-3-mal zárták, de az utolsó kört is DeadFoxnak és ANGE1-nek köszönhette a HR. A pisztolykör borzasztó fontosnak bizonyult, hiszen a kör elvesztése eseten szint lehetetlen lenne visszajönni a meccsbe. Szerencsére woxic megtalálta a szokásos pisztoly varázslatát, amivel behúzták a fordulót.

Ezután megszerezték a további két iskolakört is és egy igen hektikus 19. kör is nagyon közel volt, –de végül woxicnak nem sikerült megnyerni az 1v1-et. Szerencsére a következő kör már simább volt, így szépen lassan, de elkezdtek felkapaszkodni bondikék, az állás 13-7-re alakult. A következő körben TACO egy elképesztően okos play-nek köszönhetően lőtte hátba a támadó felet, ennek köszönhetően pedig a kört is megnyerték. A Liquid jó játéka továbbra is folytatódott, ezen a védelmen pedig borzasztó nehéz volt átjutni, így 15-7-es állásnál, 8 meccsponttal rendelkezett a TL. DeadFoxék szerencsére még azért nem adták fel és egy force után sikerült még két kört nyerniük, amivel ők is beléptek a két számjegyű kört elért csapatok sorába, de sajnos a Liquidnek még mindig öt köre volt hátra megnyerni a mérkőzést. Woxic még meg is könnyítette az ellenfél dolgát, hiszen véletlenül agyonlőtte bondikot, amivel hamar 1v4-es előnyt harcoltak ki NAF-ék, amin még DeadFox remek teljesítménye sem tudott segíteni, ezzel 16-10-re a kék-fehérek nyerték a pályát.

Dust2

Ezúttal is a HR kezdte a védekezést, a pisztolykör után pedig gyorsan el is kezdték felépíteni az előnyüket egészen 4-0-áig, amikor csak Deagle-ök ellen kellett volna levédeni a támadást, –de ez végül nem sikerült–, így megszerezte első körét a pályán a Liquid is. Ezután olyannyira bepörögtek az amerikaiak, hogy gyorsan ki is egyenlítették a meccset, így újabb szoros meccs elébe néztünk. A zsinórban hozott hat kör után végre sikerült egy veszteség nélküli kört hoznia a HR-nek, amivel kicsit megállították az iszonyat gyorsan robogó Liquid vonatot. Megállítani? Mármint belökni egy kisebb akadályt, mivel a következő körben megint végigrobogtak a HR-en, a félidő pedig kezdett kicsúszni DeadFoxék kezéből. Végül teljesen ki is csúszott, hiszen 4-0 után végül 6-9-re kikaptak az első félidőben saját pályájukon, most pedig támadniuk kellett.

A pisztolykör ezúttal sem okozott volna nagy problémát, ha NAF nem őrül meg a végén és nem nyeri meg a kört 1v3-ban halálos pontossággal.

Ezután 19-re lapot húzott a HR, ami szerencsére bejött –hiszen két AK-val, két pisztollyal és egy Scouttal vágtak neki a körnek–, végül pedig bondik remek momentuma és woxic 1v1 clutch-ja kellett ahhoz, hogy ne kerüljenek borzasztó helyzetbe.  A következő olyan kör, ahol mindkét gárda bevethette teljes arzenálját a 20. körben érkezett meg és ezúttal is a HR-nek sikerült nagyon magabiztosan megtámadnia az "A" lerakót, amivel kiegyenlítettek és 10-10-re módosították az eredményt. Ezután egy újabb eco ellen sikerült nyerni, amivel megszerezték a vezetést, a következő kör pedig döntő fontosságú volt, hiszen teljes gazdaságukkal bevásárolt a Liquid. Szerencsére a kört elvesztették, ámbár a két AWP-t megmentették, így 12-10-es állásnál még mindig nyugodtak lehettek valamennyire. A következő kör viszont sorsdöntőnek bizonyult, hiszen a támadófél megint remekül támadott és ekkor a HR már 13-10-re vezetett, tehát a második félidőt 6-1-re nyerték. A körök továbbra is a HR zsebében landoltak, egészen odáig, ameddig meg nem nyerték a pályát, egészen fantasztikus támadóoldalt mutatott a HR, amire tényleg nem talált ellenszert a Liquid. Ezzel kiegyenlítődött a széria is, következhetett a mindent eldöntő pálya.

Cache

A pálya kezdete eltért a második pályán láthatótól, hiszen 1v2-ben nitr0-nak sikerült behúznia az első kört, amivel az iskolaköröket is zsebre rakta a Liquid. Szerencsére 4-0-ánál tovább nem engedte az ellenfelet a HR, gyorsan szereztek három kört, amit egy remek "A" támadás állított meg, ekkor 5-3 volt az eredmény az amerikaiak számára. Sajnos a folytatás újra Liquid dominanciával folytatódott, olyannyira, hogy a félidő vége fele 9-3-ra is elhúztak. A félidő vége felé viszont sikerült felállnia valamennyire a HR-nek, és ezúttal 10-5-ről várhatták a folytatást.

A pisztolykör megint nem úgy sikerült ahogy azt a HR megálmodta, hiszen NAF-ot lassan már a pisztolyok királyává koronázhatnánk ezen a Majorön.

 

Az iskolaköröket természetesen ilyen fontos meccseken nem hibázták el a kék-fehérek, így 13-5-ös állásnál kezdett elveszni a remény, főleg azért, mert a következő körben egy gyönyörű push-nak köszönhetően újból a Liquid győzedelmeskedett. Sajnos továbbra is folytatódott ez a tendencia és 15-5-ös állásnál szinte már véget is ért a meccs. A következő négy körben azért még szépet küzdöttek a srácok és kicsit javítottak az eredményen, de ez a Liquid egyértelműen a döntőre vagy legalábbis egy borzalmasan szoros elődöntőre hivatott! Gratulálunk a HR-nek, hogy elérték a Legenda státuszt, és reméljük jövőre még ennél is szebbet menetelnek!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!