Hová tűntek a magyar WoT közösség meghatározó alakjai?
A World of Tanks 2014 és 2016 között mozgatta meg legnagyobb számban a játékosokat, és ebben az időben olyan meghatározó személyiségek törtek a csúcsra, mint Cleverland, KarvalyInteractive, Linkin1994, Ph3lan és Rudii. Cikkünkben velük fogunk tüzetesebben foglalkozni.
A World of Tanks meghatározó alakjai
Cleverland
Első videóját öt évvel ezelőtt töltötte fel csatornájára, majd miután kommentárral is ellátta a visszajátszásait, rohamléptekben nőtt a feliratkozószáma, és végül több, mint 27.000 fős követőbázist épített ki magának. Két évvel ezelőtt azonban hirtelen abbahagyta a tartalomgyártást, de –bár azóta feltöltött pár videót– valódi visszatérésről nem beszélhetünk.
Azóta főleg a Twitchen közvetít élőben battle royale játékokat, mint amilyen a PUBG és a SCUM, de időnként kihajózik a WoWS vizeire, sőt pár nappal ezelőtt a World of Tanks-hez is visszatért két óra erejéig.
KarvalyInteractive
Akárcsak Cleverland, úgy Karvaly is a visszajátszásait látta el kommentárral eleinte, és mára közel 16.000 feliratkozóval büszkélkedhet. Egy időben bejelentette, hogy többé nem fog a WoT-tal foglalkozni, de azóta látszólag visszatért, hiszen időnként élő adásokkal és kommentárral ellátott videókkal szórakoztatja a nagyérdeműt.
Linkin1994
Időnként abbahagyja, időnként újrakezdi, –de tény, hogy meglehetősen hektikus személyisége ellenére is játékosok ezrei követik figyelemmel munkásságát kimagasló játéktudása miatt. Szeszélyes természetét mi sem bizonyítja jobban, hogy hol a Twitch, hol a Youtube felületét közvetít élőben, ráadásul mindkét csatornáját törölte már legalább egyszer. A fő Youtube csatornáján közel 10.000 feliratkozót gyűjtött, de bejelentette, hogy visszavonul, így az a fiókja megszűnt. Pár hónappal ezelőtt létrehozott egy újat, amin időnként élőben közvetíti csatáit.
Ph3lan
A legaktívabb és legsikeresebb World of Tanks videósok egyike, aki több, mint 27.000 feliratkozóval büszkélkedhet, de saját csatornájára 2015 óta rendkívül ritkán készít tartalmat. Akik kedvelik bizonyára tudják, hogy ő jelenleg is a Wargaming közösségi részlegén dolgozik, így a hivatalos World of Tanks csatornákon továbbra is találkozhattok vele.
Rudii
Sokak kedvenc magyar streamere üstökösként robbant be a köztudatba, miután a Twitch helyett a Youtube platformján kezdett –kifejezetten jó hangulatú és oktató jellegű– élő adásokat gyártani. Sajnos róla jelenleg csak annyit tudni, hogy hét hónappal ezelőtt váratlanul abbahagyta ezt a tevékenységét, de reméljük, hogy hamarosan újra élőben láthatjuk!
KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!