Egy egész versenyen nem történik annyi, mint az NRG és a G2 összecsapásán!

Egy egész versenyen nem történik annyi, mint az NRG és a G2 összecsapásán!

NRG vs. mousesports és Liquid vs. Gambit elődöntőkkel várunk ma is titeket a magyar Esport TV Twitch csatornáján!

Ma indul a rájátszás Brooklyn-ban miután lezárultak az ESL One New York 2018 csoportkörei. Sokak meglepetésére az egy héttel korábban FACEIT Major döntőt játszó Na'Vi kiesett, ahogy a FaZe, a G2 és a fnatic csapata is. A „B” csoportot teljesen az NA CS:GO uralta, a két továbbjutó a Liquid és az NRG könnyű szerrel ejtette ki a FaZe és a G2 kettősét. Az NRG vs. G2 mellett, Na’Vi vs. Gambit mérkőzés volt még tegnap, lássuk hogyan teljesítettek a csapatok:

Na’Vi vs. Gambit (Nuke, Inferno, Train)

A nyitó nap kezdő mérkőzésének visszavágóját láthattuk, –olyannyira, hogy az első napi Nuke, Inferno, Overpass hármas is csak egy pályával változott, ezúttal Train volt a decider. Vagyis csak lett volna, hiszen a Gambit viszonylag egyszerűen gázolt át a Na’Vi csapatán. Zeus-ék sokkal jobban játszottak, mint a nyitónapon, Nuke CT oldala is erősebbre sikerült, de összességében Nuke-on és Inferno-n újra a Gambit bizonyult erősebbnek, így ők várhatják a mai döntőbe jutásért zajló küzdelmet a Liquid ellen.

NRG vs. G2 - Cache

Az amerikai csapat erősen kezdett a Liquid ellen, majd sima 2-0-val ütötte ki a FaZe-t, így az én szememben, az esélyesebb csapatként indultak a mérkőzésen a még mindig önmagukat kereső G2 ellen. Az első pálya a franciák választása, Cache volt, ahol a pisztoly- és iskolakörökkel sikerült is megszerezni a 3 körös vezetést a G2-nak, majd egy-egy körcsere után 4-1-hez értek a csapatok. Az ötödik körben egyszerűen nem lehet elmenni kennyS 4 frag-je mellett, különösen a második kettő sikerült igazán hihetetlenre, hiszen A lerakón, nyikorból lőtt egy duplát falon keresztül. Hiába azonban kennyS parádés lövései, az NRG 4-1-től megállíthatatlannak tűnt T oldalon, –végül a félidőt is ők nyerték 9-6-ra.

A második játékrész ott kezdődött ahol az első abba maradt, a G2 behúzta a pisztolykört és a rá következő force és anti-eco ellen is sikerült védekezniük, majd gyors körcserék után fej-fej mellé, 10-10-es eredményhez értek a csapatok. Az NRG ekkor összekapta magát kicsit a védekező oldalon, egymás után 4 kört sikerült bevédeniük, amire jött az egymás utáni 5 támadó kör a G2 oldaláról, az állás 15-14 volt a franciák javára, az utolsó kör mégis az NRG-nél landolt, így tartva a sormintát, az amerikaiak minden első pályán hosszabbítást játszottak. Az extra körök során már nem engedtek sok területet ellenfelüknek, így Cache-t végül az NRG csapata nyerte 19-16-os eredménnyel.

NRG vs. G2 - Overpass

Na ha valahol, akkor én Overpass-on mondtam azt, hogy semmi esélyt nem adok a G2-nek, a számok is ezt látszottak igazolni a meccs előtt, az utóbbi három hónapban összesen két mérkőzésük volt a pályán, mind a kettőt elvesztették.  Ennek ellenére a pályát a G2 kezdte jobban, de az NRG egyből vissza force-olta a franciák nyertes pisztolykörét és egészen 5-1-es vezetésig meneteltek. Három körös NRG vezetésnél az amerikai srácok nem bízták a véletlenre, egy 4 személyes boost-ot mutattak be T kezdőn, amiről egészen B lerakó heaven-ig és a B rövidet tartó CT játékosra is ráláttak. Innen gyors adok-kapokba kezdett a két csapat, hogy végül –hasonlóan Cache-hez-, 9-6-os NRG vezetéssel záruljon a félidő.

A második félidőben az NRG indult jobban, amire négy támadó körrel tudott válaszolni a G2, elérkezve a 11-10-es pillanatnyi álláshoz. Innen azonban nem húzta sokáig a pályát az NRG, mindössze egy kört engedve ellenfelüknek, 16-11-re nyerték meg Overpass-t, továbbjutva így a rájátszásba és kiejtve a G2-t. Az ESL One New York 2018-as állomása, ma este folytatódik a legjobb négy csapat küzdelmével. A G2 még mindig mintha a saját stílusát keresné, MaLek érkezésével a coach szerep úgy látszik jó emberre talált, de a csapat még mindig sok hibát vét játék közben (shox és bodyy néha egymást sem kímélve), amit egy papíron sokkal gyengébb csapat is ki tud használni, nemhogy egy NRG vagy egy Liquid.

Este 7 órától az NRG és a mousesports küzd meg a döntőbe jutásért, míg 22:50-től a Liquid és a Gambit csapnak össze. A mérkőzéséket persze magyar kommentárral is követhetitek a Magyar Esport TV Twitch csatornáján, –este 7-től várunk mindenkit szurkolni.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Borítókép: HLTV.org

Kövess Minket!