Az EA elhatárolódott Ronaldo-tól, és a szponzorai sem nézik jó szemmel a vádakat

Az EA elhatárolódott Ronaldo-tól, és a szponzorai sem nézik jó szemmel a vádakat

Egy majd tízéves nyomozást nyitottak meg újra, és bizony a portugál sztárnak van veszíteni valója.

Cristiano Ronaldo összes promóciós képeit az EA eltávolította a netről az elmúlt napokban, miután újra megnyitották a majdnem 10 évvel ezelőtt történt ügyét, melyben egy nő azt állítja, hogy megerőszakolta őt. A kiadó pedig –amellett, hogy rögtön el is határolódott a portugál sztártól– továbbra is figyeli az eseményeket.

Ronaldo is nowhere to be seen on the FIFA 19 Twitter page

Mindenki tudja, hogy a játék borítóján CR7 látható, és a programot elindítva is vele találkozunk. Nos, a Juventus friss igazolása ott még szembeköszön velünk, –azonban az EA weboldalain, közösségi média felületein már sehol sem lelhető fel.

A 33 éves labdarúgó ügyét egyszer már lezárták, de most újra megnyitották, –és ez bizony nagyon nem vetett jó fényt a sztárra. Persze Twitteren rögtön reagált a dologra, és hamis vádaknak nevezte a hölgy állítását. A szituáció komolyságát mutatja az is, hogy kimaradt a következő két mérkőzésre összeállított portugál válogatott keretéből is.

Ennek ellenére az EA és a Nike sem feltétlenül nézi jó szemmel az eseményeket:

"Láttuk a feljelentést, amely a Cristiano Ronaldo elleni vádakat tartalmazza. Közelről figyelemmel kísérjük a helyzetet, mivel csakis olyan sportolók és nagykövetek képviselhetik a cégünket, akik az EA értékeivel összhangban vannak." - nyilatkozta az EA

A Nike szintén aggodalmát fejezte ki az üggyel kapcsolatban, de egyelőre drasztikusabb lépést még nem tettek, ettől függetlenül, ha kedvezőtlenül alakul CR7 számára az eset, valószínüleg az 5 aranylabda ellenére is szerződést bont a sportszergyártó cég vele. A Juventus azonban kiállt futballistája mellett, ellenben a klub részvényei a hír hallatán negatív zuhanásba kezdtek.

Hogy mi az igazság? Alighanem a következő hetek megadják a választ a kérdésre, –bár az is lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni kinek is van igaza pontosan.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések