Akár már jövőhéten érkezhet a felújított Cobblestone

Akár már jövőhéten érkezhet a felújított Cobblestone

Még a napokban visszakerülhet a Cobblestone, de hogy milyen formában arról semmit sem tudunk.

A CS:GO Cobblestone pályáját remélem senkinek sem kell bemutatnom, ha más nem a dropok és a hőn áhított Dragon Lore AWP miatt mindenki ismeri, ugyanakkor egy sokak által szeretett és játszott pályáról van szó. Én is sokat játszottam a pályán, de ami egy személyes emlék a magyarul kábelként elhíresült pályáról, hogy itt játszódott az a meccs, amit én először láttam CS:GO-ból. Ez egy fnatic vs. Virtus.pro volt a 2015-ös ESL One: Katowice Major-ön. Aztán 2018 elejére annyira túljátszott lett a pálya, és annyian panaszkodtak rá, hogy túlságosan egyszintű és nem élvezetes rajta a játék, hogy 2018 áprilisában a felújított Dust2 jött a helyére.

Immár féléve, hogy a Valve a pálya felújításán és/vagy élvezetesebbé tételén dolgozik, és most végre kaptunk egy minimális információt. Nevezetesen az éjszaka kijött egy új kompatibilis verzió frissítés, többek között a Cobblestone-hoz is. Ez persze semmilyen kőbevésett dolgot nem jelent, ugyanakkor volt már rá példa, hogy az ebben szereplő dátumból tudtunk következtetni az adott frissítésre, egy pálya visszahozatalára. Azt a statisztikát is érdemes megfigyelnünk, hogy korábban Inferno 174 napot töltött az alkotók keze alatt, és végül 2016 október 13-án kaptuk meg a felújított változatot, míg Dust2-re 250 napot vártunk és 2017 október 11-én kaptuk meg. Arról továbbra sincs információnk, hogy Inferno féle teljes újra alkotást kapunk Cobblestone-hoz, vagy csak amolyan Dust2 szintű újratextúrázást, esetleg valami teljesen mással fog meglepni minket  a Valve, mindenesetre a számok alapján a napokban, de inkább a jövőhéten számíthatunk a jó öreg Cobblestone valamilyen formájú visszatérésére.

Mit gondoltok, lehet, hogy a már ismert Cache felújítási munkálatok miatt, annak a helyére érkezik majd vissza Cobblestone?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!