Kritizálta a FIFA 19-et a vb bronzérmes, két hónapra eltiltotta az EA

Kritizálta a FIFA 19-et a vb bronzérmes, két hónapra eltiltotta az EA

Az egész ügy (a kritizálások sorozata) addig húzódott, míg valaki erre nagyon ráunt az EA-nél és úgy döntött, 2 hónap pihenőre küldi a játékost. Nézzük meg részletesebben az egészet.

Kurt Málta profi FIFA játékosa, aki a harmadik helyen végzett a 2018-as FIFA eWorld Cup-on. A főleg nagyképű beszólásairól ismert játékos. Való igaz, hogy negatívan, kritikus hangnemben beszélt állandó jelleggel a játékról, –de ez nem indok arra, hogy 2 hónap eltiltást kapjon bárki is, hiszen ezzel az energiával a játékos közösség nagyon nagy részénél ugyanezt az eljárást lenne illendő alkalmazni. Márpedig az EA így döntött: így Kurt nem vehet részt semmilyen versenyen, vagy FIFA e-sport eseményen ez idő alatt.

Kurt minden gondolatát összeszedve részletesen kifejtette Twitterén véleményét. A 2 hónap eltiltás lényegében oldalvonalra rakja az egész évét is, hisz valljuk be, ennyi idő kiesés az új, pont alapú rendszerben nagyon sok. Viszont amennyiben csak egy hétvégére is lenne eltiltva, akkor sem venne részt másik hivatalos eseményen, hiszen nem tartja fairnek az eltiltást. Kurt azzal az indokkal kapta a bant, hogy "személyes sértéseket és támadásokat intézett a közösség és/vagy az EA ellen". Ő arra kért minden embert, akit valaha bármivel megsértett, hogy írja meg neki, hogy mikor és pontosan mivel.

Valljuk be, a játékos közösség nem csak itt, de más játékokban is elég toxikus. A legtöbb játékosnál igen, van olyan pillanat, hogy káromkodik, vagy épp elgurul a gyógyszer. Viszont, ha ez mindenkinél, minden játékban ennyire lenne figyelve, már rég nem lenne egyik játéknak sem ekkora közössége és játékosbázisa. Kurt úgy véli, azért kapta a tiltást, mert az első naptól kezdve mindenben igaza volt. Úgy érzi, hogy az ő szavai mélyre hatoltak a fejlesztőknél és jobban fájtak, mintha egy átlagos játékos adta volna ugyan ezeket a visszajelzéseket, ugyanilyen kritikus stílusban.

Azt gondolja, hogy a játék a jelenlegi –illetve az elmúlt pár évben lévő– állapotában egyszerűen elfogadhatatlan, és úgy érzi, hogy a fejlesztők nem tesznek semmit annak érdekében, hogy javítsanak a játékosok helyzetén. Összefoglalta, hogy ő bocsánatot kérhet, illetve eltilthatják attól, hogy több videót töltsön fel, viszont egy dolgot senki nem vehet el tőle, még pedig azt, ami minden embert megillet. A szólás szabadságát. Nem fogja annyiban hagyni az esetet, mindenképpen jogi útra fogja vinni a dolgokat, –ugyanis úgy véli, ez már több a soknál.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!