Hétvégén indul az MNEB, Magyarország első folyamatos LoL bajnoksága!

Hétvégén indul az MNEB, Magyarország első folyamatos LoL bajnoksága!

Az MNEB-hez hasonló bajnokság még nem volt idehaza LoL-ból, nevezhetnénk akár a magyar LCS-nek is, amibe a most következő hetekben lehet bekerülni!

Korábban már láttunk egy LCS-hez hasonló eseményt, a MEB-et, de végül két egymástól igencsak távol álló szezont leszámítva nem igazán tudta megvetni a lábát idehaza. Érthető, hogy a magyar csapatok így már kevésbé tudtak hosszú távon együtt maradni, illetve aki tehette, az olyan közelebbi nemzetközi versenyek fele tekintett inkább, mint az EBL, vagy a SEC.

Ennek az ínséges időszaknak azonban vége, ugyanis érkezik az MNEB, vagyis a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság. Összesen öt játékban lehet versenyezni: League of Legends, CS:GO, PUBG, Hearthstone és Rainbow 6 Siege. Pár kvalifikáción már túl is vagyunk más játékokban, most azonban a LoL-on a sor, hogy kiderüljön ki lesz Magyarország 8 legjobb csapata, ugyanis ennyien jutnak be a jövőre induló első szezonra. Összesen négy kvalifikáció lesz és az első most hétvégén indul.

Kvalifikációk

A cikk írásának pillanatában a mostani hétvégére összesen 37 csapat jelentkezett, ám az utolsó pillanatban még futhatnak be jelentkezők. Sok kisebb –és eddig számunkra ismeretlen csapat– mellett a "nagyok" is képviseltetik magukat a versenyen, hiszen ki ne szeretne hétről hétre folyamatosan versenyezni?! Itt lesz majd a korábban már MEB szereplő Afterglow, a DEAC Hackers, a Legion Honvéd rögtön két csapattal is, a LVL Up Esports, a THR és persze a WiLD. Szemfüleseknek feltűnhet, hogy olyan nagy nevek még nem szerepelnek a listán, mint a Rift Esports, a Team Plague, vagy éppen a WSE, –azonban szinte biztos, hogy nem szeretnének majd kimaradni ebből. Erről korábban a csapatok managerei is nyilatkoztak.

"Nagyon reméljük, hogy felkavarja az állóvizet hazai viszonylatban"

Loemifar | 18/10/16 14:53 A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság League of Legends selejtezői hamarosan indulnak. Ti is nevezhettek még a kiadó helyekre! Magyarország első folyamatos ligarendszere indul útjára! Jelentkezz te is, hogy versenybe szállj az értékes nyereményekért és a liga első szezonjában való részvételért!

Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen négy kvalifikáció lesz összesen, –így akinek nem jön össze elsőre, vagy épp nem fér bele időben, az próbálkozhat később is.

Hol és mikor?

A bajnokságnak persze nem sok értelme lenne, ha nem izgulhatnánk végig, így megszokott módon közvetítés is lesz. Most hétvégén, október 27-án és 28-én két napon át küzdenek a csapatok. Szombaton lesz az első selejtező, vasárnap pedig a második. Mindkét nap délután kettőtől indulnak a mérkőzések, az adás pedig a top 8-tól csatlakozik be. Az ágrajz szombaton jelen állás szerint 32-es lesz, vagyis két kör egyenes kieséses Bo1-et kell levezényelni, mielőtt eljutnánk a top 8-hoz. Onnantól kezdve viszont már egy Bo3 lesz, hogy kiderüljön melyik négy csapat jut tovább, majd azt követően ismét Bo1-ek, hogy kiderüljön ki hányadik helyen jut tovább, mivel az sem mindegy sorsolás szempontjából!

A mérkőzéseket tehát nagyjából délután négy órától izgulhatjátok végig a Magyar LoLTV csatornáján, így a világbajnoksággal sem fog ütközni!

A versenyről, illetve majd később az ágrajzokról ezeken a linkeken találtok bővebb információkat szombatra, illetve vasárnapra. Ezen kívül a verseny pontosabb részleteiről az MNEB.hu oldalon olvashattok bővebben. Találkozzunk tehát szombaton és vasárnap. Ha pedig nem akartok lemaradni a történésekről, kövessétek az MNEB Facebook oldalát is!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!