Bejött a Rastakhan’s Rumble? Akkor ezeket a háttérképeket imádni fogjátok!

Bejött a Rastakhan’s Rumble? Akkor ezeket a háttérképeket imádni fogjátok!

A Blizzard művészei ismét kitettek magukért: csodálatos világot alkottak a kiegészítő köré. 

Ezen a hétvégén tartják a 2018-as BlizzCont ahol a Blizzard számtalan újdonságot mutat be a különböző játékaiban, köztük Hearthstone-ban is. A tegnapi nagy leleplezésen kiderült, hogy az év utolsó kiegészítője a 135 lapból álló Rastakhan’s Rumble-lesz, aminek középpontjában a trollok állnak majd. A bemutató rövidfilm mellett szerencsére lelepleztek 16 új lapot is, melyek körül néhány az igencsak izgalmasan hangzó új mechanikát, az Overkillt is prezentálta. 

Első benyomások: 16 lapot mutattak be tegnap a Rastakhan's Rumble-ből

A Rastakhan's Rumble első 16 lapját elemeztük röviden.

A stúdió egyébként további részleteket is elárult a kiegészítő megalkotásáról, ráadásul rengeteg nagy felbontású képet is bemutattak a Rastakhan’s Rumble világáról, melyek tökéletes PC vagy mobil hátterek lehetnek azok számára, akik már megváltották a jegyüket a hype vonatra. A háttereket az alábbi képre kattintva a galériánkban éritek el. Jó válogatást!
Természetesen nem feledkeztünk meg a azokról sem, akik a mobiljukon is szeretnének Rastakhan's Rumble-ös háttérképet használni. Nektek egyébként hogy tetszik eddig az új kiegészítő?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Galéria

Kövess Minket!