Spórolásra fel, két héten belül visszatér az Esszenciák boltja!

Spórolásra fel, két héten belül visszatér az Esszenciák boltja!

Jó hír azoknak is, akik nem tudják hova rakni a sok esszenciájukat!

Egy évvel ezelőtt elég nagy sikert aratott a Blue Essence bolt, ami számos kozmetikai kiegészítőt kínált a játékosoknak bizonyos tekintetben ingyen, ugyanis egy Ft-ot sem kellett elkölteni ahhoz, hogy megszerezhessük őket. Csupán a játékidőnk során felhalmozott BE mennyiségből kellett feláldozni, ami sok játékosnak azért már igen jól jött; ugyanis nem tudták már hova tenni a több tízezer (esetleg több százezer) BE-jüket!

A K/DA után mintha elfogyott volna a kreativitás, íme a pizsamás skinek

Untuk már a sci-fi skineket, és valami mást szerettünk volna; hát megkaptuk.

Persze fontos kiemelni, hogy tavaly mindenki elég sok kék esszenciához juthatott, ugyanis a Riot 1-1 arányban váltotta át az IP-nket BE-re, illetve a Hextech barkácsolás BE-jét is felszorozták nekünk akkor. Nos úgy fest, hogy november 20-án 20:00-kor a bolt immáron harmadjára nyitja meg kapuit, és egészen december 4. 08:59-ig fogadja a vásárlókat. A polcokra számos régi barát tér vissza, de természetesen lesznek újdonságok is, nézzük a listát!

Újdonságok

  • 2000 BE - "Előszezonbeli chromák (az összes, jelenleg a boltban egyénileg kapható chroma, amely bármely év január 1. és június 30. között jelent meg. A 2018-ban megjelent chromák szintén akciósak lesznek, 195 RP-ért." A chromák teljes listája itt tekinthető meg!
  • 2500 BE - A mini zsákbamacska ikonok harmadik szériája 8 új ikonnal
  • 4000 BE - Baronsapkás poro ikon, ami csak az Esszencia boltból szerezhető be

Visszatérő termékek:

  • 1 500 BE - Zsákbamacska ikonok, amik az e-sport ikonokat nem tartalmazzák
  • 2 500 BE - Mini zsákbamacska ikonok első és második szériája
  • 4 900 BE - Zsákbamacska őrszemek
  • 6 000 BE - Esszenciagyűjtő őrszem
  • 50 000 BE - Dől a lé hangulatjel
  • 50 000 BE - Drágakő + Drágakőlovag ikon
  • 75 000 BE - Pénzeszsák hangulatjel
  • 75 000 BE - Drágakő + Drágakőherceg ikon
  • 100 000 BE - Drágakő + Drágakőkirály ikon
  • 150 000 BE - URFWick kinézet

Az esemény ideje alatt ismét lehet majd őrszemeket és ikonokat is ajándékozni egymásnak BE-ért cserébe, továbbá az idézőnév módosítása, a rúnaoldalak vásárlása és a TP-növelők is 50%-os akcióban lesznek!

Ti mire ruháztok be?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések