18 évesen három Major győztest is folyamatosan lepipál ZywOo

18 évesen három Major győztest is folyamatosan lepipál ZywOo

Én személy szerint nem így képzeltem a Vitality első heteit. ZywOo tarol, de a többiek borzasztó gyengék.

Bő egy hónapja, hogy a Team Vitality bejelentette új CS:GO csapatukat: az akkor frissen a G2-től elküldött NBK és apEX mellé leigazolták még, RpK-t, Happy-t és a fiatal FPL-ben elképesztően játszó ZywOo-t. Többen már akkor egy francia szupercsapat születését látták. Én magam azért nem úsztam ennyire rózsaszín ködben, de azért reménykedtem, hogy talán majd ők lesznek azok, akik újra világelit francia CS:GO-t hoznak majd létre.

chat

Közel sem így történt: nyilván friss a felállás, idő kell még minden szempontból, hogy összeérjen a csapat, de ettől azért erősebb első hónapra számítottunk. Főleg kvalikon vett részt eddig a csapat, és ott sem túl erős eredményekkel. Bár tegnap este is tovább jutottak a WESG Észak-Nyugat európai selejtezőjébe, egy harmadrangú angol csapat ellen, kört sem nagyon illett volna bukniuk, nemhogy egy 2-1-es Bo3-at játszaniuk. NBK, apEX és Happy Major győztes és Major MVP játékosok, a 2019-es IEM Katowice Major nyílt európai selejtezőjén mégis elvérzett a csapat, két alkalommal is.

A fiatal francia játékos, Mathieu "ZywOo" Herbaut az aki a Vitality eddigi 15 mérkőzéséből 13 alkalommal hátán cipelte a csapatot, vesztett pályákon is magasan első volt minden statisztikában saját csapatán belül. Nem kis teljesítmény ez látva a Vitality összetételét, az a kérdés csupán, hogy lesz-e áttörést jelentő meccs a csapat életében, vagy ZywOo-ra le fog csapni valaki más? Első komolyabb bizonyítási lehetőségük a holnap kezdődő DreamHack Open Atlanta 2018 lesz.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Borítókép: twitter.com/TeamVitality

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések