Még mindig preseason: itt vannak az új rúnák is!

Még mindig preseason: itt vannak az új rúnák is!

Nem csak maguk a rúnák, de a rendszer maga is változik; jobb lesz újra átnézni mindent.

A preseason patch, –ahogy azt vártuk tőle–, elég vaskosra sikerült. Korábban már foglalkoztunk a hősökkel, tornyokkal, tárgyakkal, minionokkal, dzsungel szörnyekkel és még sárkányokkal, illetve Baronnal is. Ezekről az alábbi cikkben olvashattok bővebben.

Kevesebb dzsungel XP, szétnerfelt Guinsoo, valamint új tornyok: itt a preseason és a 8.23!

November 12-én véget ért a rangsorolt szezon, és vele együtt a 8. szezon is. Bő egy hetet kellett várni ugyan, de megérkezett az előszezon, vagyis a 8.23-as frissítés. Rengeteg mindenről kell beszámolnunk, szóval vágjunk is bele!

A mostani irományban szinte csak és kizárólag a rúnákkal foglalkozunk, mert itt is van újdonság. Az első és legfontosabb változás, hogy már nem a választott rúnaágak alapján kapunk bónusz statokat, hanem mi magunk választhatjuk ki őket. Összesen három sorban fognak ezek felsorakozni a rúnaválasztások mellett. Mindegyik sorból egyet-egyet választhatunk kényünkre kedvünkre. A választható statok a következők:

  • első sor: 10 adaptív erő (6 AD vagy 10 AP), 9% támadási sebesség, 1-10% CDR szinttől függően
  • második sor: 10 adaptív erő (6 AD vagy 10 AP), 5 páncél, 6 mágikus ellenállás
  • harmadik sor: 15-90 HP (szintfüggő), 5 páncél, vagy 6  mágikus ellenállás.

Nézzük milyen rúnaváltozások jöttek és milyen következményük lehet.

 Fleet Footwork - a gyógyulás AP mértéke 0,5-ről 0,3-ra csökken, így kevesebb AP alapú karakter használhatja majd, elsősorban Kassasdint érintheti például, illetve a hibrid lövészeket, mint Kai'Sa.
 Celerity - megváltozik a működése, nem ad 1,5%-os mozgási sebességet, helyett minden bónusz mozgási sebességet 8%-kal növel, viszont a plusz sebességet nem alakítja át sebzéssé, mint eddig.
 Dark Harvest - talán a legtöbbet variált rúna. A végleges verzió végül a következő lett: 50% HP alatti hősökre aktiválódik, viszont nem csak alaptámadásra, hanem minden sebzésforrásra, azaz képességekre is. A sebzés 50-80 lesz alapból, szinttől függően, ehhez jön 0,25 bónusz AD, illetve 0,15 AP és további 8 sebzés minden begyűjtött lélek után. A CD-je 45-re változik, ám minden kiiktatás 1,5 másodpercre csökkenti a CD-t. Igaz, hogy szörnyekből nem esik már lélek, de elég csak megsebezni valakit 50% HP alatt és kapjuk a lelket, 45 mp-ként egyszer, kivéve ha reseteljük azt egy gyilkossággal.
 Ravenous Hunter - a gyógyulás mértéke itt is csökken 2,5-ről 1,5-re, a jelzők továbbra is 2,5%-ot adnak. Túl sok sustaint adott egyes karaktereknek ez a rúna.
 Demolish - tankoknak találták ki, de nem igazán került kihasználásra. Emiatt a feltöltési ideje a torony alatt 4-ről 3-ra csökken, viszont vele együtt a sebzés is 175 + 30% max HP-ról 100 + 30% max HP-ra. Kétséges, hogy így visszatér-e majd.
 Shield Bash - teljesen új rúna, ha pajzsot hozunk létre magunkon, vagy mástól kapunk, akkor 1-10 bónusz páncélt és mágikus ellenállást kapunk szinttől függően. Ha pajzsunk van, akkor a következő alaptámadásunk egy ellenséges hős ellen, a következő 2 másodpercen belül plusz adaptív sebzést okoz. Ennek mértéke 4-21 (szintfüggő) + 8,5%-a a kapott pajzsnak (nem adódik össze) + 1,5% bónusz HP. Ez egyes hősöket, mint Sion, vagy Nautilus, elég jó helyzetbe hoz.
 Bone Plating - az egyik leggyakoribb rúna a Resolve ágon, a védelem csak 1,5 mp-ig tart 3 helyett, viszont a levédett mennyiség 15-40-ről 25-50-re nő, szinttől függően.
 Chrysalis - ez teljesen eltűnik, helyette jött a Shield Bash, igaz másik vonalra.
 Overgrowth - +3 HP-t kapunk minden 8 meghalt minion, vagy szörny után. Ha már eljutottunk 120 minionig, vagy szörnyig, akkor további 2,5% max HP-t kapunk a játék végéig.
 Kleptomancy - itt is módosulnak a dolgok, ha elhasználunk egy képességet, akkor a következő 2 alap támadásunk 5 aranyat ad, vagy valami tárgyat. 20 perc után már nem kapunk wardokat, és ha mindkét alaptámadást kihasználjuk, akkor nagyobb eséllyel kapunk tárgyat.

A teleportról már írtunk, 4,5 másodperc helyett 4 másodperc alatt megy végig, viszont nem megszakítható általunk.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések