Videóban mutatták be, miként változik az AI az új patchben

Videóban mutatták be, miként változik az AI az új patchben

Tegnap megérkezett a 1.05-ös frissítés, mely PC-re már elérhető, –és az EA most vizuálisan is szemlélteti, hogy mire lehet számítani.

A közösség nagyobb része megörült mikor látta az új patch leírását, hiszen rengetegen szerették volna már az AI gyengítését. Ez meg is történt, ezzel egyidejűleg pedig a rajongó tábor másik fele le is húzta a játékot, –szerintük ugyanis bohócabb lett a gameplay, mint valaha. Nos, nem mi fogunk igazságot tenni, de azt azért leírnám, hogy a különböző fórumokon most először lehet sokkal több pozitív posztot olvasni a FIFA19 megjelenése óta.

Megörültek a játékosok a legújabb frissítésnek

A FIFA19 mostanában nem volt probléma mentes, de úgy tűnik mindent elhárított az EA és közben egy update-t is élesítettek.

A legfontosabb tudnivalókat már leírtuk az 1.05-el kapcsolatban, de nézzük meg most videóban szemléltetve, hogy mi lesz az újdonság.

AI csapattárs blokkolása

Eddig ez túlságosan jól működött, sokan éppen ezért nem is igyekeztek manuálisan védekezni. Ezt most gyengítette az EA.

Patch előtti állapot

Patch utáni állapot

AI által irányított csapattárs szerelése

Patch előtti állapot

Patch utáni állapot

Nyomás alatt tartani fáradtságos munka

Néhány taktikai utasítás hatására sokkal jobban fáradnak majd a játékosaink. Ez leginkább a Constant Pressure stratégiát érinti; láthatóan sokkal jobban kifáradnak majd az embereink, nehezebb lesz így végig játszani egy mérkőzést.

Patch előtti állapot

Patch utáni állapot

Ami még fontos, hogy most az új futballistákat érintő ráncfelvarrásról is posztoltak képeket. Az alábbi labdarúgók új fizimiskát kapnak amint élesedik majd a patch:

  • Ryan Sessegnon - Fulham (Premier League)

  • Éver Banega - Sevilla FC (LaLiga Santander)

  • Danny Ward - Cardiff City (Premier League)
  • Mauro Icardi - Inter Milan (Serie A)

  • Nathaniel Mendez-Laing - Cardiff City (Premier League)
  • Tim Ream - Fulham (Premier League)
  • Cyrus Christie - Fulham (Premier League)
  • Kenneth Zohore - Cardiff City (Premier League)
  • Bruno Ecuélé Manga - Cardiff City (Premier League)
  • Hélder Costa - Wolverhampton Wanderers (Premier League)

  • Morgan Gibbs-White - Wolverhampton Wanderers (Premier League)
  • Daniele Rugani - Juventus (Serie A)

  • Greg Cunningham - Cardiff City (Premier League)
  • Alex Smithies - Cardiff City (Premier League)
  • Aboubakar Kamara - Fulham (Premier League)
  • Kortney Hause - Wolverhampton Wanderers (Premier League)
  • Souleymane Bamba - Cardiff City (Premier League)
  • Diego Godín - Atlético de Madrid (LaLiga Santander)

Legacy Starheads (végre megkapják a ráncfelvarrást a szerver update-nek köszönhetően)

  • Raúl Lizoain - AD Alcorcón (Spain Segunda A)
  • Papiss Demba Cissé - Aytemiz Alanyaspor (Süper Lig)
  • Jack Rodwell - Blackburn Rovers (EFL Championship)
  • Robbie McCourt - Bohemians (SSE Airtricity League)
  • Stephen Quinn - Burton Albion (EFL League One)
  • Youssouf Mulumbu - Celtic (Scottish Premiership)
  • David Henen - Charleroi (Pro League)
  • Jonathan Calleri - Deportivo Alavés (LaLiga Santander)
  • Alex Song - FC Sion (Switzerland Super League)
  • Ross Wallace - Fleetwood Town (EFL League One)
  • Kenza Dali - France Women (Women's National)
  • Alessio Cerci - MKE Ankaragücü (Süper Lig)
  • Claudio Yacob - Nottingham Forest (EFL Championship)
  • Yaya Touré - Olympiacos CFP (Rest of World)
  • Àngel Rangel - Queens Park Rangers (EFL Championship)
  • Eiji Kawashima - RC Strasbourg (Ligue 1)
  • Nedum Onuoha - Real Salt Lake (MLS)
  • Martin Cranie - Sheffield United (EFL Championship)
  • Hatem Ben Arfa - Stade Rennais (Ligue 1)
  • Stéphane Mbia - Toulouse FC (Ligue 1)
  • Marvin Emnes - Vancouver Whitecaps (MLS)
  • Lee Chung-yong - VfL Bochum (2. Bundesliga)
  • Wes Hoolahan - West Bromwich Albion (EFL Championship)
  • Bakary Sako - West Bromwich Albion (EFL Championship)

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!