Három játékos is képviseli hazánkat az Adria League döntőjében!

Barcode, kory, gejmzilla menni Horvátország!

Ma reggel startolt el a Zágrábban megrendezett A1 Adria League második szezonja, ahol Clash Royale-ban és Hearthstone-ban mérettettek meg a versenyzők, november 24-én, azaz holnap pedig CS:GO lesz a porondon, míg a hétvégét League of Legends-szel zárják. 

Iratkozz fel az Esport1 Messenger Botra!

Magyar szemmel nézve azért is izgalmas ez a horvát verseny, mert kis hazánkat három játékos is képviseli. Barcode, kory, és gejmzilla a KlikTech színeiben küzdhetnek a 10 000 eurós, vagyis átszámítva 3,2 millió forintos összdíjazásért.

Az előző szezont a Valliance & Co szerb csapat hozta el, s most is nagy esélyük van a végső győzelemre, hacsak a hazai csapat, vagyis a Locastic meg nem állítja őket. Természetesen a GamePub és a KlikTech ötöséről sem szabad megfeledkezni, előbbi csapatban játszik DJOXiC, aki már iNATION-t és a Binary Dragons-t is megjárta. Egyébként a KlikTech ezzel a felállással azért játszhatott a ligában, mert kory-nak és gejmzillának is kettős állampolgársága van, ugyanis az Adria League alapvetően szlovén, horvát, szerb, bosnyák, macedón, és albán nemzetiségű játékosoknak hirdették meg. Ugyanakkor a szabályok szerint egy játékos lehet más országból származó, ami jelen esetben maga Barcode, aki csak tegnap csatlakozott a KlikTech-hez, mint beugró.

A verseny maga egy igen hosszú online selejtezővel és alapszakasszal bírt. Szeptember 4-től egészen október 20-ig tartott a csoportkör, ahol végül első helyen zárt a KlikTech, s a jelenleg LAN-on játszó ellenfeleik közül csak a Valiance-tól kaptak ki, tőlük is csak hosszabbításban!

A fiúk tehát utaznak Zágrábba, hogy holnap délelőtt 10 órától megküzdjenek első, és remélhetőleg nem utolsó ellenfelük ellen, ugyanis a döntő egyenes kieséses Bo3 lesz. Szurkoljunk együtt a srácoknak, hogy minél több pozitív élménnyel és persze győzelemmel térjenek haza!

A győztes nemcsak 5000 euróval lesz gazdagabb, de helyet is kap a Bucharest Game Week online zárt selejtezőjének rájátszásába!

A HIVATALOS KÖZVETÍTÉS EZEN A YOUTUBE CSATORNÁN LESZ ELÉRHETŐ!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!