A 2018-as év nem volt túl kegyes halálesetek terén a CS:GO közösségben.
November 28-án hajnalban érkezett a hír fnx saját Instagram oldalára, hogy édesapja elhunyt. Sajnos 2018-ban rengeteg hasonló posztot láthattunk más profiktól is, legyen az nagyszülő, szülő, vagy csak egy jó barát. Erre a McSkilletes ügy is csúnyán rányomta a bélyegét, így az idei évben tényleg komoly gyászon kellett átesnie a CS:GO közösségnek. Mint említettem, ezúttal fnx édesapja hunyt el, akitől emígyen búcsúzott a többször Major győztes brazil:
"Életem legrosszabb hírét kaptam ma! Miért kellett így történnie?
Te voltál a legjobb, apám, soha nem felejtem el a dolgokat, amit megtanítottál nekem, a szeretetet, amit kaptam tőled, és azt, hogy milyen példás ember voltál mindvégig. Szeretlek, nyugodj békében, menj Istenhez."
Különösképp szomorú, hogy tegnap még fnx visszatéréséről szóló pletykákról beszélhettünk mi is, most pedig azt kell közölnünk veletek, hogy fnx megkapta azt a hírt, amit soha senki sem akar átélni. Reméljük, hogy fnx-et nem gyötri meg nagyon a gyász, és a pletykák szerint tényleg visszatér a legjobbak közé, hisz megérdemli, és önmagának is jót tenne azzal, ha inkább a munkába temetkezne. Reméljük, idén már nem érkezik több halálhír és legalább jövő évig megkíméli a sors a CS:GO profi közösséget is.