Bodzy, a Morphelo Bajnokság egyik fő szervezője adott interjút a novemberi megmérettetés kapcsán.
A II. Morphelo Bajnokságról egyelőre semmi konkrétumot nem árultak el a szervezők, de ennek ellenére ismételten felkerestük Bodzyt, aki továbbra is a rendezvény szervezéséért felel, és megkértük, hogy adjon rövid ízelőt a közelgő versenyről. Tavaly a nyereményalap több, mint egy millió forintra rúgott, így idén novemberben is hasonló dobásra lehet számítani!
A World of Tanks e-sport jelenlegi helyzetére való tekintettel megfontoltátok annak a lehetőségét, hogy idén ne folytatódjon a Morphelo Bajnokság?
Kategorikusan kijelentem, hogy ilyen fel sem merült Bennünk!
Milyen változásokra számíthatnak idén a résztvevő csapatok?
Az egyelőre legyen meglepetés, de remélem mindenkinek tetszeni fognak.
A döntőre kijutott csapatok idén is élő helyszínen játszhatnak majd?
Igen, mivel szerintem az adja meg a savát-borsát ennek az eseménynek.
A tavalyi győztesek automatikusan kvalifikálták magukat a döntőre?
Nem, mivel teljesen át lesz alakítva a tavalyihoz képest.
2018-ban szinte minden komolyabb Wargaming által szervezett verseny 15vs15-ben zajlott. Gondolkodtatok ebben a formátumban?
egyelőre nem, mivel a korrekt díjazásra egyelőre nem állnak anyagi források rendelkezésünkre, illetve a helyszíni gépszám is korlátokat szab. Mindenképpen olyan díjazásban szeretnénk részesíteni a döntő résztvevőit, ami méltó erre az eseményre. Amint több forrást tudunk biztosítani, és a gép park is a rendelkezésre áll, akkor nem zárjuk ki, hogy el megyünk a nagyobb létszámú csapatok felé.
Gyakran éri az a kritika a Morphelo Bajnoksághoz hasonló magyar rendezvényeket, hogy a profiknak készültek, és az átlagos játékosok még csak labdába se rúghatnak. Jogosnak érzed az észrevételt?
Teljesen jogos, éppen ezért alakítottuk át az idei Bajnokságot.
A tavalyi eseményen a tiltás ellenére csaláshoz folyamodtak a játékosok. Idén készültök valami extrával a csalók ellen?
Te is nagyon jól tudod, milyen nehéz kérdés ez. Mindent megteszünk, de teljes biztonsággal kijelenteni nem lehet, hogy nem lehet illegális módot igénybe venni a selejtezők során. Ez a selejtezőkre igaz, mivel a döntő helyszínén, mi biztosítjuk a gépeket, így ott a mód használatra nincs esély.
Végül, de nem utolsó sorban, meddig szeretnétek folytatni a hagyományt?
Mindenképpen szeretnénk egy hosszú távú hagyományt kiépíteni, éppen ezért Roni édesapjával már meg is tettük a megfelelő lépéseket a cél elérése érdekében. Az, hogy mik is ezek, egyelőre maradjon az én titkom, mivel még sok kérdést kell ezen belül tisztáznunk. Amint meg lesz a publikus rész, azonnal fogom tájékoztatni a magyar WOT-os közösséget erről is!
A II. Morphelo Bajnokság részleteit leghamarabb az esemény hivatalos oldalán ismerhetitek meg, amit az alábbi linken találtok. Természetesen amint kiderültek a pontos dátumok és szabályok, mi is beszámolunk róluk!
TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!