A Magyar LoL TV nem vész el, csak átalakul

A pár nappal ezelőtti hírek sokakat sokkoltak a Magyar LoL TV kapcsán, de láthatóan sokakat meg is tévesztett.

December 10-én, hétfőn jelentette be a Facebook oldalán a Magyar LoLTV, hogy 2019-től már nem működnek együtt a Riot Games-zel az események magyar nyelvű közvetítésén. Ez a Riot Games döntése volt, és nem csak ránk magyarokra vonatkozott. Ha lemaradtál volna az eredeti hírről, azt az alábbi cikkben találod.

A bejelentést követő napokban több helyről is azt láttuk, hogy félreértés van a témát illetően és nem mindenkinek tiszta, hogy ez pontosan mit is jelent. Ezt a félreértést szeretnénk tisztázni.

Hogyan működik a Riot Games e-sport közvetítése?

A Riot Games eddig összesen 12 európai országgal volt kapcsolatban közvetítések terén. Ez azt jelenti, hogy az eredeti angolon kívül még 12 másik helyi gárda is közvetítette a Riot rendezvényeket és itt a hangsúly most elsősorban ezen az utóbbin van. A többi játékkiadóval ellentétben, a Riot versenyszervezése nagyon centralizált; szeretik saját kézben tartani a dolgokat. Nincs olyan, mint a Valve és a CS:GO esetében, hogy úgymond "bárki" rendezhet versenyt elegendő pénzből.

A legnagyobb tornákat magának tartja meg a Riot Games, –legyen az egy LCS valamelyik nyugati régióban, vagy egy MSI, a Rift Rivals, esetleg maga a világbajnokság. Ezeket az eseményeket a cég szervezi és vezényli le. Ugyanígy az ezekben szereplő játékosokat is nagyon védik és korlátozzák is egyben, hogy bárhol máshol szerepeljenek. Mivel az adások szellemi terméknek minősülnek egyrészt márka szempontjából, másrészt maga a műsor is, ezért azokat különféle jogok védik és a Riot Games döntheti el, mint a brand tulajdonosa, hogy ezeket ki adhatja és ki nem.

Ki közvetíthet?

Hasonlóan a többi 12 országhoz, nálunk is van egy gárda, –a Magyar LoLTV–, ami a Riot Games hivatalos partnere volt és felelt azért, hogy minden mérkőzés lefusson magyar nyelven. A fentebb említett rendszer miatt viszont végig egy döntéstől függött az, hogy ez meddig működhet. Így jön képbe a Magyar LoLTV úgynevezett kiszolgáltatott helyzete és függése a Riot Games-től, de szerencsére nem volt belőle probléma egészen eddig. Hasonlóan a többi országhoz, ahhoz, hogy valaki bármilyen nyelven adhasson egy fentebb említett hivatalos Riot rendezvényt, ahhoz bizony egy engedély kell tőlük, –természetesen egy szép hosszú szerződés mellett, rengeteg feltétellel és kikötéssel.

A másik fontos része a dolognak, hogy mindez licenc díjhoz kötött, vagyis fizetni kell érte, hiszen a Riottól kapott cleanfeedet ugyanúgy pénzbe, időbe és energiába telik megcsinálni odakint. Aki esetleg nem tudná, a cleanfeed általában egy privát Youtube link az élő streammel, kommentátorhang nélkül, erre jön rá a helyi közvetítés. Emellett számos ligán belüli statisztikához férnek hozzá, de az utóbbi időben már külföldi kollégák is "beköszöntek" nekünk magyaroknak, úgy mint Sjokz, vagy Quickshot.

Mi történt?

A Riot Games a 12 országos európai kört 5-re csökkentette, lényegében elkaszálva ezzel a teljes kelet-európai régiót. A döntésről egyébként nagyon nagy csend van, hivatalos közlemény nem is érkezett a kiadótól és láthatóan a külföldi média sem igazán foglalkozik a témával. Ez valahol persze érthető, ki szeretne reklámozni egy ilyen döntést? Bizonyára nem csak mi, magyarok vagyunk most szomorúak emiatt.

Ha tippelni kellene, akkor az öt megmaradt ország, illetve nyelv az angol mellett valószínűleg a német, az olasz, a francia, a spanyol és talán a lengyel. Ha logikusan nézzük a döntést, akkor a költségcsökkentés mellett talán a fókuszáltság állhat a háttérben. Könnyen lehet, hogy szeretnének kevesebb dologra odafigyelni, de azokra nagyon. Egyáltalán nem egyszerű 12 ország munkáját összefogni, fejleszteni őket, tanácsokkal ellátni stb.

Mit jelent ez az egész?

A legnagyobb félreértés talán itt történt az olvasók és nézők fejében, –szóval jobb, ha tisztázzuk. A Riot megszüntette az együttműködését a Magyar LoLTV-vel, de nem csak velük. Ők nem a Magyar LoLTV-t engedték el, hanem a magyar nyelvű közvetítéseket, vagyis a Magyar LoLTV lehetett volna akármilyen más gárda, most ugyanebben a cipőben járnának. Éppen ezért nem fog más csapat sem a helyükre lépni az LCS adások terén, mivel ez a döntés nem a hazai közvetítőgárda ellen irányult, hanem egy piaci alapú döntés volt a Riot részéről. És ettől igazán szomorú az egész, –mert bár vannak próbálkozások petíciókkal és hasonlókkal, hogy megmentsék a helyzetet, ami szép és dicséretes–, de sajnos ez nem egy országra, vagy egy közvetítőgárdára vonatkozó döntés, hanem úgymond kontinentális. Bizonyára sokáig mérlegelték a helyzetet, hogy ez megéri-e nekik, ráadásul a LoLTV volt az elsők között, akik helyi nyelven adtak LCS-t. Ha ezek fényében is úgy döntöttek, hogy ezt az utat választják, akkor emögött komoly indokok lehetnek.

Mi lesz a Magyar LoLTV-vel?

Jelenlegi tudomásunk szerint a Magyar LoLTV nem fog megszűnni, hiszen a Riot döntése nem egyenértékű azzal, hogy a Magyar LoLTV nem adhat többet semmilyen LoL versenyt. Ezt azért fontos kiemelni, mert az MNEB kapcsán is felröppentek ilyen vad ötletek, hogy a Magyar LoLTV már nem adhat LoL-t és felmerült a kérdés, hogy mi lesz így a közvetítéssel, vagy a versennyel? Ilyenről szó sincs, a Magyar LoLTV továbbra is üzemelni fog, továbbra sincsenek eltiltva a LoL-os tartalmaktól, csak a Riot versenyeit nem adhatják. A profiljukat persze majd át kell alakítsák és az MNEB mellett esetleg más, nem Riot által rendezett versenyek után nézni, szerencsére azokból is van bőven.

Hogy ez miként fog megvalósulni az még a jövő zenéje, de reméljük, hogy megtalálják rá a megoldást.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!