ScreaM és Ex6TenZ új csapattal vághat vissza a G2-nak

ScreaM és Ex6TenZ új csapattal vághat vissza a G2-nak

Hivatalos megerősítés még egyik játékostól sem érkezett, de a G2 már kezdhet aggódni.

Az biztos, hogy mozgalmas éven van túl a francia CS:GO is, a G2 kétszer is átalakult, az LDLC-nek voltak fellángolásai, a Vitality pedig jött, látott és az első LAN versenyüket meg is nyerték, –azóta is szépen halad a csapat a HLTV top 10 felé. Teljesen elégedettek még sem lehetnek a francia szurkolók, igazi komoly eredmények nem születtek tavaly még a G2 zászlaja alatt sem, ScreaM visszatérését pedig egész évben hiába várták a rajongók.

Egy rövid ideig ugyan kisegítette a fnatic csapatát, de szinte az egész évet szabadon igazolható játékosként töltötte, most azonban nagyon úgy néz ki, hogy megunta a tétlenkedést. A vpesports forrásai azt állítják, hogy ScreaM nagyon közel van a visszatéréshez, az új csapatban pedig mellette lesz a jelenleg G2 kispadján ülő Kévin "Ex6TenZ" Droolans is, –sőt, már azt is hallani lehet, hogy a jelenleg fix ötödik nélküli LDLC csapatából devoduvek is csatlakozna a két belga játékos mellé.

Az biztos, hogy Ex6TenZ személyében egy nagyon erős irányítója lenne az új csapatnak, emlékezzünk csak vissza a Titan vagy a VeryGames legjobb időszakára. Kezdhet aggódni a G2, mert amennyiben igaznak bizonyulnak majd a pletykák és a két belga játékos valóban egy új ötössel tér vissza, meg merem kockáztatni, hogy rövid időn belül már nem csak a Vitality lesz veszélyes az első számú francia csapatra.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: HLTV.org

Kövess Minket!