Második éve a HLTV dobogóján, de még mindig nem a csúcson NiKo

Nem semmi neveket utasított maga mögé a HLTV top 20 2018-as listáján.

Végéhez közeledik a HLTV tavalyi évre vonatkozó listája, amin a 20 legjobb játékos szerepel, most pedig már a dobogós helyezéseknél tartunk. Szivárgások –és egyesek szerint nem megérdemelt helyezések– miatti negatív visszhanggal kezdte meg a HLTV a legjobb játékos leleplezését, de aztán hamar lecsitultak a kedélyek és mindenki izgalommal várta, hogy aznap melyik játékos foglalja majd el az adott helyezést a tabellán.

Rain (18.), Twistzz (12.), Guardian (11.), coldzera (10.), Magisk (7.), electronic (4.), csak néhány név a legjobb 20 játékos közül akik a korábbi napokban foglalták egy helyüket, tegnap pedig már a dobogót figyelve vártuk, hogy ki lesz aki felkerül az alacsonyabbik fokra. Persze ahogy haladtunk szépen, –kezdve a 20. helyezettől egészen a legfrissebb harmadikig– úgy lett egyre kevésbé meglepetés a sorrend, hiszen ki lett volna az, aki nem a NiKo, device, s1mple dobogóra tippelt előzetesen? És ezzel már el is árultam, hogy 2018 3. legjobb játékosa a HLTV szerint nem más, mint a FaZe 21 éves bosnyák irányítója, Nikola "NiKo" Kovač.Ahogy sokan, úgy ő is 1.6-tal kezdte a karrierjét; első komolyabb csapata az iNation volt, amivel aztán a CS:GO-ra való átállást követően is folytatta és olyan csapatok ellen sikerült szép eredményeket elérniük, amik játékosai aztán a Major győztes Virtus.pro vagy éppen a Na'Vi csapatát erősítették. A következő szintet a mousesports jelentette számára, hozzájuk 2015-ben csatlakozott és ahol folyamatos magas teljesítménye ellenére sem volt maradása, mivel a csapat visszaváltott a német nyelvű kommunikációra. Mielőtt Spiidi távozása miatt újra visszakerült a mouz kezdőjébe, kisegítette a Kinguin és az SK csapatát is.

Nem voltak egyszerű évei mielőtt csatlakozott volna a jelenlegi csapatához: 2016-ban át kellett vennie a mousesports irányítását és egészen 2017-ig nem is sikerült komolyabb eredményeket elérniük, –sőt, a legtöbb versenyen már a csoportkörökben kiestek. Ennek ellenére NiKo mindig is egy biztos pont volt a mouz meccsein, a vesztes mérkőzéseken is bravúrozott. 2017 elején meg is kapta a lehetőséget a FaZe-től, hogy egy igazi top csapat színeiben játszhasson. Szinte futószalagon érkeztek a szép eredmények a csapat számára, NiKo pedig megszerezte első MVP medálját is a StarSeries & i-League 3. szezonjában. A PGL Major Krakkó azonban nem sikerült túl fényesen a FaZe-nek, ezután érkezett a csapathoz GuardiaN és olofmeister és összeállt a ma is ismert sztárcsapat. 2018 második fele viszont borzalmasan sikerült a csapatnak, így tényleg igazán remek teljesítmény kellett ahhoz, hogy NiKo felkerüljön a dobogóra, de a statisztikák nem hazudnak.

Kis érdekesség, hogy –hiába a nehézkes 2016-os év majd a rossz Major szereplés–, NiKo a 2016-os IEM Oakland verseny óta pozitív K/D aránnyal és 1 egész fölötti HLTV értékeléssel zárta minden versenyét. 2019-ben pedig nem kisebb célkitűzés van NiKo és a FaZe előtt, minthogy letaszítsák világelső Astralis-t a trónról és megnyerjék az IEM Katowice Majort.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!