Az IEM Katowice Majort biztosan kihagyja a svéd irányító.
Nincs könnyű helyzetben a Cloud9 csapata, a hétvégén az ELEAGUE CS:GO Invitational versenyén kell játszaniuk, februárban pedig már jön a Major, mindezt úgy, hogy sem a csapat ötödik játékosának, sem az edző hiányára nincs fix megoldásuk. Valens ugye visszalépett a csapat mögül, igaz nem teljesen, hiszen csak az edzői pozíciót hagyta ott, a háttérelemzésekben továbbra is fontos feladata van. Golden pedig a tavalyi BLAST Pro Series Koppenhága alkalmával volt kénytelen először kihagynia csapata mérkőzését egészségügyi gondok miatt.
A C9 több versenyen is a svéd irányító nélkül játszott, legtöbbször a már említett ex-coach valens helyettesítette őt, mivel azonban a hónapok haladtával sem javult Golden állapota érthető módon a csapat elkezdett lehetséges új játékos után nézelődni és egy ideig úgy is tűnt meg van a megoldás. Mégpedig Zellsis személyében, akit decemberben még Golden helyére ültettek volna be a Major idejére, január elején azonban már az volt a hivatalos információ, hogy Zellsis valens helyét veszi át az edzői szerepben. Egy új interjúban elárulta a csapat volt edzője, hogy sajnos Golden egészségügyi állapota napról napra változhat bármilyen irányba és bármennyire is szeretné a játékos és a csapat is ha visszatérne, amíg az orvosok nem engedik erre nincs lehetőség.
Azt is megtudtuk, hogy a Major után végleges döntést kell majd hozniuk Golden jövőjéről, hiszen ha az orvosai továbbra sem engedik játszani, akkor a csapat nem engedheti meg magának, hogy még többet vár rá ideiglenes cserékkel játszva. Mindenféleképpen hosszútávon szeretnék felépíteni és sikerre vinni a csapatot, így ha Golden kiesik a keretből nagy esély van rá, hogy flusha veszi át az irányító szerepét, és fix ötödik játékos után néz a csapat.Ti kit tudnátok elképzelni a jelenlegi Cloud9 új játékosaként?
KÖVESS MINKET FACEBOOKON!
Borítókép: HLTV.org