A LoL történetének legnagyobb és legviccesseb bugjai - videó

League of Legends - Lassan 10 év alatt sok minden változott a játékban. Nem csak a pálya és a hősök kinézete és működése, de a bugok is.

A mai napig felkapjuk a fejünket egy-egy nagyobb hiba láttán, ami véletlenül a játékban maradt. Most nemrég írtunk például Kindred majdhogynem gamebreaking bugjáról, amivel a teljes jelzőgyűjtési rendszert ki lehet játszani, erről alább olvashattok.

Bugok a mai napig vannak és jó eséllyel lesznek is, hiszen emberek vagyunk és követnek el hibákat. Alapvetően azért elmondható, hogy a legtátongóbb hibák inkább régebbről származnak, amikor a játék még kezdetibb stádiumban volt és nem gondoltak mindenre a fejlesztők. A listát a teljesség igénye nélkül állítottuk össze, de ez a 6 hiba bizonyára akkoriban kiverte a biztosítékot. Hozzátennénk, hogy ezeket a hibákat azóta már mind kijavították, így fölösleges velük próbálkozni.

Recall bug

A lényege ennek az volt, hogy egy bizonyos kombinációval, kellett trükközni hazatéréskor. Elkezdtük a hazatérési animációt, amit egy képességgel és egy végbe nem ment alaptámadással kellett megszakítani. Az eredmény pedig egy azonnali hazatérés volt, a 8 másodperc kivárása nélkül. Mondanom sem kell, hogy ez nem csak időt spórolt, de nehezebb szituációkból is ki tudott hozni minket.

Xerath bug

Egy időben volt egy hatalmas kihasználható bug Xerath kapcsán. Ehhez ráadásul még csak script, vagy csaló program sem kellett. A játékélményt teljesen elrontotta és szó szerint counterplay nélküli instawint jelentett. Hogy miért? Egy kis trükközéssel és helyezkedéssel be tudtunk állni a kezdő bázisunknak egy olyan pontjára, ahonnan szó szerint mindent és mindenkit elértünk a pályán. Célzás nem kellett, csak a Q-t spammeltük és mindenki sérült a pályán. Előbb-utóbb ez gyilkosságokat és rengeteg farmot jelentett, az ellenfél pedig vagy meghalt állandóan, vagy megvárta a bázisán a meccs végét.

BotRK bug

Még jóval korábbi időkben létezett ez a bug a Blade of the Ruined King, illetve a Bilgewater Sabre-nél. Ennek a hibának az volt a lényege, hogy be lehetett bugoltatni a tárgyat, aminek hála a CD teljesen eltűnt róla és megállás nélkül lehetett spammelni. Így nem volt más dolgunk, mint egy ellenfelet utolérni, a folyamatos lassítással és tonnányi sebzéssel pedig egy szempillantás alatt bárkit eltüntettünk. 

Baron bug

A Baronnak fix helyen van az idézők szurdokában, de ez nem mindig volt így. Még az első szezon környékén ki lehetett őt mozdítani a helyéről különféle képességekkel, mint az Alistar fejelés, a Poppy E, vagy a Blitz húzás. Ezt később ki lehetett használni még tornyok leszedésére is, vagy a Nexus ostromlására, ami valljuk be elég vicces látvány. El tudnátok képzelni, hogy az ellenfél csapata szó szerint a Baronnal együtt ostromolja a bázisotokat?

Darius bug

A leginkább Darius-ról elhíresült bug nem feltétlenül csak a hős sajátja volt, inkább az hazatérés volt a hunyó. A lényeg, hogy a hazatérést elvileg minden képesség (kivéve a ward letétel) megszakítja, azonban a hazatérést megelőző utolsó pillanatban még lehetett büntetlenül egy képességet használni. Ezt kihasználva Darius-szal született az ominózus videó, ahol Darius egy pentával kezdi a meccset. 

Kha'Zix bug

Ez talán annyira nem ismert és nem is söpört végig annyira a közösségen, mint a fentebbiek, de egy időben az ugrásával is lehetett játszani. Ha a térképen jelöltük ki az ugrás célpontját, akkor akár az egész pályát át tudtunk ugrani.

Neked milyen emlékezetesebb bugok maradtak meg a fejedben?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!