Villámgyorsan kijavította a Valve a Major frissítéssel érkező tűz bugot

Apró, de annál fontosabb frissítés érkezett a profiknak.

A Major első napja előtt gyorsan kellett reagálnia a Valve-nak, hiszen több profi is csúnyán hajba kapott egymással egy bug miatt. Szerencsére akkor azonnal kijavított egy hibát a Valve, ami már több éve bent volt a játékban, de csak pár hónappal ezelőtt lett igazán népszerű. Erről a smoke bugról és magáról a TACO vs. JW balhéról alább olvashattok:

A fent említett hibajavítás viszont hozott egy újabb bugot, ami miatt az éppen elszálló füst alá bedobott molotov egyszerűen kialudt, pedig a frissítés előtt ez egyszer sem történt meg. A Valve viszont úgy döntött, hogy nem kell félnie senkinek és a csütörtöki frissítés után kiadott egy szombatit is. Természetesen csak pár soros lett, de a fent említett hiba már el is tűnt a Major mai napjára.

[Egyéb]

– Azon füstök, amik szemmel láthatóan már eltűntek a földről, mostantól hagyják, hogy az alájuk bedobott tűz égjen

– Kijavították azt a hibát, ami miatt néha a C4 még mindig ünnepi csomagolásban tűnt fel

– Mostantól láthatjuk a pontos tippjeinket a Challangers Stage végeztével is

Ez volt tehát az egész frissítés, ami a profiknak egészen jól jött és olyan gyors reagálásokat láthattunk ezen a héten a Valve-tól, amit nem szoktunk meg az évek során. Reméljük továbbra is tartják a tempót és ha bármi hasonló hiba jelenik meg, azt szinte azonnal javítják.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!