"Az életkor semmit nem számít, a motiváció a lényeg" - f0rest interjú

A NiP kiválósága adott interjút a Vega meccs után.

Igen nehézkesen, mondhatni körömrágósan sikerült továbbjutnia a NiP-nek, akiknek 1-2-ről kellett felállnia ahhoz, hogy egyáltalán bejuthassanak a legjobb 16 közé. Ezután viszont hatalmas önbizalomfröccsöt kaptak f0resték, akik jelenleg 2-1-el állnak és minden esélyük megvan arra, hogy továbbjussanak. A Vega Squadron elleni, igen nehézkes győzelem után készített interjút f0resttel a vieesports, ahol beszéltek a meccsekről és a NiP egyik legjobbjának mondható, 31 éves veterán karrierjéről.

A meccs előtt éreztetek nyomást, a korábbi Majorökön történtek miatt?

"Ezek a gondolatok mindig benned vannak, ha a Vega ellen játszol. Azért, mert mindenki ráderőlteti. Mindenki azt mondja, hogy a Vega most simán elveri a NiP-et és blablabla. Ezek mindig felébresztik bennünk a szomorú emlékeket és érzéseket, amiket a vereség után éreztünk, ez pedig nagyon nem az, amit kétszer átszeretnénk élni. Láttam, hogy a Vega kihasználta a gyengeségeinket, de örülök, hogy túl vagyunk ezen a részen."

Az első pályán igen szépen visszajöttetek a meccsbe. Hogyan sikerült mindez?

"Változtunk... mármint nem. Nem változtattunk meg semmi. Egyszerűen csak lassabban és úgy játszottunk ahogy ők is. Amikor átkerültünk CT-be, akkor valaki azt mondta a csapatból, hogy most már védekezünk, mit tudunk csinálni? Ezek után csak játszottunk tovább, egyre közelebb és közelebb kerültünk az ellenfélhez. Ezek után a csapattársaim végre elkezdtek felkelni. Jó volt végre kellemes dolgokat érezni. A többiek elkezdtek gyorsabban beszélni. Ezután már azt érzed, hogy mindenki él és készen áll. Még az Overpass-os vereség után is tanultunk."

Már jócskán benne vagy a 30-as éveidben, érzed úgy néha, hogy többet kell gyakorolnod, minél idősebbé válsz?

"Egyáltalán nem. Nekem nagyon kényelmes CS-t játszani, mindig is ezt csináltam. Az előző 13 évben folyamatosan gyakoroltam. Ez egy nagyon hosszú idő. Ettől függetlenül jól érzem magamat és tudom, hogy hogyan kell viselkedjek. Az életkor nem számít, csak a motiváció.

Nem hiszem, hogy a reflexek annyira csökkennek az életkor hatására. "Oh már 30 éves vagy, most már nem tudsz gyorsan lőni" - ez így nem igaz. Az egyetlen dolog, ami a korral eltűnhet az a motiváció. De szeretem ezt az egészet, a játékot és a versenyeket is."

Nem vagy egyedül ezzel, ott van Zeus, Edward, Gob b... De ezek közül a nevek közül még te okozod mindig a legnagyobb meglepetéseket, ez szerinted miért van így?

"Tehetség. Valószínűleg a tehetséget mondanám. Teljesen megértem a játékot. Nem akarok egy igazi rohadéknak hangzani, de én tényleg úgy gondolom, hogy jól látom át az egész játékot. De a fent említett srácok is rengeteget dolgoznak még mindig. Zeus és Edward is több kupát emelt fel tavaly, én pedig nem. Öröm látni, hogy az "öregek" még mindig ilyen jól játszanak."

A NiP egyébként pont a mai napon verte el a HR-t, így már a Playoff felé is 2-1-es állással haladnak.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!