League of Legends - Egyenlőre teszt jelleggel mutatják be az új funkciót, ami érdekes változásokat hozhat majd a visszanézések és meccsközvetítések kapcsán.
Mivel a Creator Suite software támogatottsága megszűnt, –miután az alkotó és a Riot összerúgta a port egymás között–, ezért kellett egy másik megoldás. Aki nem tudná miről van szó, ezzel a programmal lehet végigmenni a pályán olyan kameraszögekből, amiket egyébként nem engedne a játék. Nagyon sok videós tartalomgyártó használta ezt, –sőt, a hivatalos versenyek alatt is gyakran találkozunk vele; ezzel indítják a mérkőzéseket, de a koreai régió mára már arra a szintre jutott, hogy akár élő meccs közben is használják.
Nagyon látványos dolgokat lehet ezzel megvalósítani és a pálya olyan szegleteit és nézőpontjait figyelhetjük meg, amiket sima játék közben nem. A Replay API egyik kiegészítő része lesz a League Director; ez veszi át lényegében az előbb említett program helyét. Olyan funkciókat kapunk majd amikkel a meccs idővonalát, a kamera mozgását, videó exportálását és bizonyos elemek láthatóságát is befolyásolhatjuk.
Természetesen további fejlesztések is várhatóak a jelenleg még igencsak kezdeti stádiumban lévő program kapcsán, de jó hír lehet a közösség számára, hogy open source lesz; bárki hozzányúlhat és akár saját funkciókat is tehet bele.
"Tekintsétek úgy, hogy ez csak induló stádium a program kapcsán a közösség számára." Ezt a Riot Games írta a hivatalos posztjában tegnap. "Valószínűleg tovább fogjuk fejleszteni az eszközt nagy tartalmi frissítésekkel."
Az eszköz sajnos csak angol nyelven lesz elérhető, de az összes szerverre kiadják valamikor a 9.4 környékén. Eddig csak a már említett Creator Suite volt elérhető, ami valamilyen szinten most is működőképes, de a múlt év második fele óta már nem fejlesztik, így nem teljesen kompatibilis a játék mostani verziójával. Alkotásaikkal már ti is találkoztatok, hiszen a SkinSpotLights Youtube csatornán számos éppen megjelenő, új hőskinézet bemutatóját nézhettük már végig. Ezzel a programmal készültek azok a hivatalos bemutatók is, mint a Coven and Eclipse Leona bemutató videója.