Megvan a konkrét oka annak, hogy miért gyengélkedik a G2

Egészségügyi probléma áll a háttérben.

Akár azt is mondhatnánk, hogy kicsit elengedte a gyeplőt a G2 Esports csapata a LEC tavaszi szezonjának vége felé, hiszen Perkzék már biztos résztvevői a rájátszásnak, sőt, szombat estére az is kiderült, hogy listavezetőként fejezik majd be az alapszakaszt, így a játékosokat a gárda akár pihentetheti is a hátralevő két meccsen, csökkentve a felkészülést és az ezzel járó terhelést. Ugyanakkor nem a lazítás az oka annak, hogy a csapat a legutóbbi három meccséből kettőt elvesztett: az addig mindössze egyetlen vereséget magáénak tudó G2 előbb az SK, majd egyből a következő meccsen a Splyce ellen is kikapott, igaz, Vizicsacsiék ott parádés formában játszottak, nem szabad elvitatni az érdemüket a győzelemben.

A gyenge forma valódi oka egy egészségügyi probléma, ami sajnos valóban hátráltatja a csapatot a teljes értékű felkészülésben. A G2 vezetőedzője, GrabbZ a minap Twitteren számolt be arról, hogy a gárda támogató játékosa, Mikyx hosszú idő óta csuklófájdalmakkal küzd, de az elmúlt néhány hétben annyira komollyá vált a probléma, hogy az már az edzéseket is érintette. Mikyxet elküldték két specialistához is, így folyamatos kezelésben részesül, de pihentetnie kell a kezét, így a csapat úgy döntött, a szlovén egészsége érdekében a legtöbb scrimet, és a teljes soloQ edzést mellőznie kell a játékosnak. 

Továbbá, tanulva a korábbi években tapasztalt komoly terhelésből, a menedzsment úgy döntött, hogy a 8. hétre, amikorra már a top2 pozíció biztossá vált, csökkenti az edzések mennyiségét. A felkészülés hiánya és Mikyx sérülése okozta a csapat gyenge teljesítményét, de ez igazából már nem változtat a G2 alapszakaszbeli helyzetén, hiszen az első hely fix, így nyugodtan lehet pihenni és készülni a rájátszásra, majd utána a nyári szezonra. GrabbZ azt is hozzátette, hogy egyelőre bármi történhet az utolsó fordulóban, így az is lehet, hogy Mikyx egyáltalán nem játszik majd.

A G2 a tavaszi alapszakasz utolsó hetében előbb a Fnatic ötösével, majd a Misfits-szel csap össze.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!