A Cloud9 feladta az ECS második hetét, továbbra sincs meg az ötödik játékosuk

Fix ötödiket keresnek, akivel újra a legjobbak közé érhetnek.

Maikil "Golden" Selim hosszú betegség után térhetett vissza a Cloud9 csapatához, de ezzel szinte egy időben ketten távoztak is. Flusha saját elmondása alapján kicsit belefáradt már a folyamatos aktív játékba, így egyszerűen pihenni szeretne egy darabig. Jordan "Zellsis" Montemurro pedig bár nem játszott rosszul a csapat színeiben, ő csak próbaidős volt és végül nem kötöttek vele szerződést.

A Cloud9 így jelenleg 4 játékosból áll. Lázasan keresik az új tagjukat, akit minden jel szerint állandó szerep betöltésére szeretnének igazolni. Visszamondták például az ECS második hetében való szereplésüket is, minden bizonnyal nem akartak kiállni egy újabb beugró játékossal kiegészülve. A csapat helyét a tavaly alakult, Bad News Bears csapata veszi át, akiknek elsőként a compLexity ellen kell majd bizonyítaniuk.

Adódik a kérdés, hogy ki érkezhet a C9-hez? Számomra az egyik legszimpatikusabb megoldás az lenne, ha egy fiatal, feltörekvő játékost karolnának fel. A csapat azonban semmilyen hivatalos információval nem szolgált eddig az új játékosuk keresése kapcsán, így azt sem tudjuk, hogy amerikai vagy európai taggal tervezik a jövőt. Ahogy a fenti Twitter bejegyzésben is látjátok, bőven akad teljesen szabad vagy éppen kispadon ülő profi játékos, akik közül válogathatna a Cloud9.

az ENCE cáfolta a suNny leigazolásáról szóló híreket, szóval a Cloud9 előtt itt a lehetőség

KioShiMa vagy Golden mellé bőven érkezhet még egy francia vagy svéd játékos, de az új mousesports-ból kieső oskar és suNny is szóba jöhet. A finn játékost már korábban is szóba hozták a Cloud9 csapatával, véleményem szerint az egyik legjobb választás ő lenne. Ti kit tudnátok elképzelni C9 mezben?

A Cloud9 jelenlegi felállása:

  • Timothy "autimatic" Ta
  • Will "RUSH" Wierzba
  • Maikil "Golden" Selim
  • Fabien "kioShiMa" Fiey
  • Soham "valens" Chowdhury (edző)

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: HLTV.org

Kövess Minket!