CS:GO MNEB - íme az alapszakasz öt legszebb pillanata

CS:GO MNEB - íme az alapszakasz öt legszebb pillanata

Szerencsére rengeteg izgalmas meccsben voltunk részünk az MNEB CS:GO alapszakasza során.

Ugyan még nem minden játékban, de például a CS:GO-ban már véget ért a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezonjának alapszakasza. A 14 meccs nap alatt szépen kialakult a végleges tabella, aminek legtetejére az ex-REVOLTE Budapest Five tudott felkapaszkodni. A rájátszás kezdetéig van pár hete a csapatoknak kipihenni az eddigieket, és fel tudnak készülni az előttük álló meccsekre. Addig is emlékezzünk kicsit vissza az elmúlt 7 hét mérkőzéseire és nézzük meg, hogy szerény személyem szerint melyek voltak az alapszakasz 5 legszebb pillanatai.

Vizer megtartja az AK-t

A szezon elején járunk még, a PixelFire (most már G_G) és a Nice Gaming összecsapásán. Az N6 már meccsponthoz ért, de a G_G nem akarta elengedni a meccset. Gyönyörű játékkal sikerült is felzárkózniuk, de végül az N6 behúzta a 16. körét. Előtte viszont még vizer megmutatta, hogy kell megtartani az AK szórását miközben 180 fokot fordulsz, hogy megvédd a hátad.

Torzsi falon át is büntet

A BP5 első felállása csapott össze a HoP eSport csapatával, ami már előzetesen is egy izgalmas és kiélezett meccsnek ígérkezett, mely így is történt. Végül a BP5 ha csak egy kicsit is, de jobban össze tudta magát kapni a meccs végén, és behúzták a győzelmet. Egy körrel maradt el a HoP a hosszabbítástól. Iszonyatos nagy zárkózásban voltak és hiába például Torzsás "torzsi" Ádám remek játéka, a végén ez sem volt elég flashék ellen.

Gabesson 200 IQ bomba hatástalanítás

A REVOLTE, majd az utolsó fordulóra már Budapest Five csapatát egyszerűen nem lehetett megállítani a meccseken. 14 mérkőzésből tizenkettőt sikerült megnyerniük és ők már biztosan ott vannak az offline döntőben. Különösebben a GIWU csapata sem tudta megszorongatni őket, pedig teljesen máshogy is alakulhatott volna a mérkőzés, ha a videóban látható helyzetet megoldja Morlune.

Szpeem hatalmas kerüléssel hozza a kört

Mirage palotájánál szinte minden meccsen gyönyörű megmozdulásokat láthattunk. Számos dupla, hármas vagy akár négyes frag is született ott az alapszakasz alatt. Szpeem rögtön a G_G elleni mérkőzésük második körében vadult meg, miután egy hatalmas kerüléssel a GIWU háta mögé tudott kerülni, egy pisztollyal és a megszerzett AK-val lehozta csapatának az eco kört.

Torzsi megfogja a G_G támadását

Sokáig a HoP sem talált legyőzőre, sőt, szinte minden csapat csupán 7 kört tudott hozni ellenük. De aztán jött a G_G és nem csak, hogy sokkal több kört tudtak hozni, mint a HoP korábbi ellenfelei, de egy hajszálon múlt a győzelmük is. Hosszabbításban dőlt csak el a meccs sorsa, ahol mind a HoP, mind a G_G a végsőkig harcolt, de torzsi ilyen köreivel nem igazán tudtak mit kezdeni.

Nektek mi volt a kedvenc részetek az alapszakaszból?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!