"Leginkább a saját magunkra helyezett nyomás hátráltatott minket az Astralis ellen" - allu

Nagyon szép a Majorön elért második hely, de most kell igazán bizonyítani az ENCE csapatának.

Helyi idő szerint tegnap éjszaka kezdődött el a BLAST Pro Series idei versenysorozata, az első megálló pedig a brazíliai São Paulo. Ezúttal is egy igen díszes társaság méretteti meg magát a 250.000 dolláros versenyen, a Na'Vi és a Renegades kivételével a HLTV ranglista top 8 csapata játszik a két napos eseményen.

Így ismét szurkolhatunk például a Majorön második helyezést elérő ENCE-nek is, akinek mesterlövészével, allu-val a HLTV tudott beszélgetni még az első mérkőzések kezdete előtt. A legizgalmasabb témákat érintő kérdéseket válogattam most nektek össze.

Közel három héttel a Major után, hogyan tekintetek vissza az ott elért helyezésetekre? Hogyan sikerült egészen a döntőig jutnotok?

"Az Új Kihívók szakasz előtt rengeteget, de tényleg rengeteget gyakoroltunk és már ott éreztük, hogy nagyon rendben van a játékunk. Aztán sikerült hasonlóan jól játszanunk, az első szakaszban csak a Renegades-től kaptunk ki. Pusztán csak tartottuk a szintet  amit korábban felállítottunk és úgy voltunk vele, hogy a túlzott gyakorlás sem túl jó, így az Új Legendák szakasz előtt csak minimálisra vettük a felkészüléseink számát. Aztán újra kikaptunk a Renegades-től, a HellRaisers csapata ellen sem győztünk és jött a BIG. Egyik cél után tűztük ki a másikat, először csak az Új Legendák szakaszba akartunk elérni, aztán már a rájátszás, utána pedig a Major győzelem volt a cél."

"A Liquid-nek örültünk mint ellenfél, mert szerintünk elég jó a játékunk az ő stílusukkal szemben. Aztán jött a Na'Vi nekik már nem örültünk annyira, mert nagyon hasonlóan játszanak hozzánk és bár nem a hasonló top csapatok ellen edződtünk meg, szépen helyt álltunk velük szemben is. Aztán jött az Astralis... akik persze nagyon jól játszottak, de a leginkább az hátráltatott minket, hogy elkezdtünk hinni a győzelmünkben és túl nagy nyomást raktunk magunkra. Nem mondom, hogy enélkül nyertünk volna, de egy másik meccset játszottunk volna az biztos. Összességében nagyon boldogok vagyunk a második hellyel, de nem elégedettek."

Rengeteg figyelmet kaptatok a döntő után a finn és a nemzetközi médiában is. Megváltoztatott valamit a csapatban a Majorön elért második hely?

"Tudtuk, hogy ha sikerül a saját játékunkat játszani, akkor nagyon sok mindenkivel szemben győzhetünk. Rengeteg időt és energiát fektettünk az legapróbb hibák kiküszöbölésébe is. Ez talán segített abban, hogy jobban higgyünk magunkba, mert hiába tudtuk, hogy erősek vagyunk, korábban nem sikerült még ezt bizonyítani. Az idáig vezető út sokkal könnyebb volt, mint az ami most áll előttünk. Azt mondanám, hogy a top 10 csapat rangsorának közepe felé lehetünk és mivel a többiek is tudják, hogy nincs könnyű dolguk velünk szemben, ők is több energiát fognak ölni a felkészülésbe ellenünk. Most még többet kell dolgoznunk, hogy még nagyobb eredményeket érjünk el. Ha ez sikerül akkor odaérhetünk az 5 legerősebb csapat közé, ez most a célunk."

Muszáj rákérdeznem a suNny-val kapcsolatos pletykákra. Nagyon tehetséges és melletted talán az egyik legismertebb finn játékos. Mennyi igazság volt a vele kapcsolatos hírekben?

"Nagyon jól ismerem suNny-t, most már évek óta. Körülbelül fél éve még valóban beszélgettünk, hogy egyszer jó lenne újra együtt játszani, de most teljesen elkötelezettek vagyunk a jelenlegi csapattal szemben. Úgy gondolom, hogy ha valakinek lehetősége van megszereznie suNny-t akkor hiba lenne elszalasztani, de ebben nem én döntök. És persze adódik a kérdés, hogy kinek kéne távoznia és hogy egyáltalán lehetséges-e? Ezeket a kérdéseket nem nekem kell megválaszolnom."

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!