Új szponzorral és új játékkal is érkezik a Délkelet-európai bajnokság kilencedik szezonja

Új szponzorral és új játékkal is érkezik a Délkelet-európai bajnokság kilencedik szezonja

Visszatérünk a teljes online lebonyolításhoz, máris lehet nevezni!

Idén sem maradunk SEC nélkül, ráadásul a soron következő kilencedik szezon picit meg is változott. Amellett, hogy a Pringles beszállt a bajnokságba szponzorként, idén már nem csak CS:GO-ban, hanem Clash Royale-ban is lehet nevezni.

Ami viszont talán még ennél is fontosabb, hogy ha nem is a gyökerekhez, de a hetedik szezonhoz mindenképpen visszatérnek a szervezők és újra teljes egészében online lesz a bajnokság. Ez lehetőséget ad az olyan kisebb csapatoknak is, akik egyébként nem tudnák megoldani az offline eseményre való kiutazást.

Minden Délkelet-európai országban két darab Nemzeti Selejtező lesz, ahonnan hazánk esetében két csapat juthat be a Regionális döntőbe. Ott már a többi ország képviselőivel kell majd megküzdenie a magyar csapatoknak.
Még egy újdonság a dologban, hogy idén a Go4CSGO versenyekről is be lehet jutni a Regionális döntőbe, így például a márciusi Go4CSGO verseny 4 legjobb csapat is lehetőséget kap majd a SEC-en. Vagyis akár barátokkal is összeülhettek otthon és mivel online zajlik minden mérkőzés, akár ti is bejuthattok Délkelet-Európa legnagyobb regionális bajnokságába, amit korábban már olyan csapatok nyertek meg, mint a REVOLTE, a Nexus vagy a Windigo.

Irány nevezni, mutassuk meg, hogy a magyar CS megállja helyét a régióban, sőt, akár meg is nyerhetjük a SEC 9. szezonját!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Borítókép: play.eslgaming.com

Kövess Minket!