Rengeteg jó játékos és csapat van, de csak néhányan tudnak felérni a csúcsra.
Ha kérdezném nyilván ti is azonnal tudnátok sorolni kedvenc játékosaitokat, csapataitokat és azok eredményeit. Abban is biztos vagyok, hogy az alsóbb kategóriák csapatai is lelkes rajongó táborral rendelkeznek, a legtöbben mégis a legnagyobb nevek, legszebb lövéseire, körei és leghosszabb ideig tartó uralkodására emlékszünk.
A profi CS:GO egy huzamosabb svéd érával kezdett, 2013-2015 között nem igazán volt csapat aki magabiztosan le tudta volna győzni a fnatic vagy a NiP akkori ötösét. Aztán jöttek FalleNék, különböző színekben, de szinte mindent bezsebeltek 2 év alatt jelenleg pedig egy immáron egy éve tartó Astralis érát láthatunk. Pedig a remekül játszó és fantasztikus tehetségekből álló csapatok listája sokkal hosszabb mintsem, hogy csak 4 név szerepeljen rajta. Duncen "Thorin" Shields szedte össze azt az öt csapatot, ami a CS:GO történelemben sokkal többre vihette volna éppen akkor.
OpTic Gaming (2016. szeptember - 2017. február)
Ekkor még bőven más volt az OpTic felállása, mint most. Sőt, még jóval a dán felállásra váltás előtt járunk, amikor még az amerikai mezőny egyik legjobbja volt a mixwell, tarik, RUSH, NAF és stanislaw összetételű csapat. Már az első néhány LAN versenyeiken kitűntek a tömegből azzal, hogy az akkoriban szinte verhetetlen csapatokat is le tudták győzni. Az igazi elismerést azonban a Northern Arena 2016-os versenyen vívták ki maguknak, itt ugyanis BO3-ban nyerték meg a montreali eseményt méghozzá a fénykorát élő G2 ellen. Szinte minden nagynevű versenyen a top 5-ben zártak, 2016 végén pedig az ellen az Astralis ellen is sikerült döntőt nyerniük, ami alig több, mint egy hónap múlva Majort nyert. És pont ez a Major, a 2017-es ELEAGUE Atlanta volt az ami megtörte az OpTic csapatát. A legjobb 14 közé sikerült csak bejutniuk, miután a Virtus.pro, az Astralis és a GODSENT csapatától is vereséget szenvedtek. Peter "stanislaw" Jarguz máig tisztázatlan okok miatt, rendkívül hamar elhagyta a csapatot, a dinamika megbomlott és mindenki új lehetőségek után nézett.
LDLC (2014. február - 2014. szeptember)
Fontos megjegyezni, hogy itt még nem a Major győztes felállásról van szó, hanem arról az LDLC-ről, amit Happy, Maniac, apEX, KQLY és Uzzziii alkotott. Ez a csapat volt az, aki ugyan a DreamHack Valencia kivételével nem tudott döntőt nyerni, mégis számtalanszor megállította az akkori top csapatokat, mint amilyen a Titan vagy a Virtus.pro volt. Ez az LDLC tökéletesen példázta, hogy viszonylag névtelen játékosokból is lehet erős és konzisztens ötöst építeni, akik tudják tartani a lépést a legnagyobbakkal is. Végül aztán beindult a francia forgatás, apEX, Maniac és KQLY a Titan-ba igazolt, Uzzziii nem talált magának új otthont a profik között, Happy pedig tagja maradt annak az új LDLC-nek, ami aztán Majort is nyert.
FaZe Clan (2017. február - 2017. augusztus)
Szerintem az eggyel ezelőtti FaZe is rajta lehetne a listán, hiszen karrigan gyönyörűen helyrerakta és irányította a csapatot, a várt egyeduralom mégis elmaradt. Volt azonban még GuardiaN és olofmeister előtt egy másik FaZe is, amit szintén karrigan érkezése rázott gatyába és ami egyszer csak akkora hullámvölgybe került, hogy jöhettek az új játékosok. Pedig hasonlóan az LDLC-hez, ez a csapat is sokkal izgalmasabb volt olyan szempontból, hogy egy mondhatni szedett-vedett társaságból állt össze. NiKo végre kibontakozhatott, karrigan stabil teljesítménnyel és borzasztó okos körökkel játszott hosszú idő óta, kioShiMa is ledobta magáról a ráakasztott "probléma" jelzőt, allu és rain pedig elképesztően biztos és erős játékot mutatott folyamatosan. A PGL Majorön elért borzasztó eredmény viszont őket is megbontotta, allu és kioShiMa helyére pedig GuardiaN és olofmeister érkezett.
Titan ( 2014. szeptember - 2014. november)
Az első igazán nagy francia forgatás közben alakult ki az a Titan, ami ugyan nem volt hosszú életű mégis mindenkivel megszerettette a francia CS:GO-t. Az apEX, KQLY, kennyS, Ex6TenZ, Maniac alkotta csapat azonnal be is robbant a második DreamHack Invitational verseny megnyerésével, aztán legalább ilyen gyorsan fel is bomlott. Vesztüket pedig nekik is egy Major torna okozta, igaz nem annyira közvetlen módon, mint a FaZe vagy az LDLC esetében. Hovik "KQLY" Tovmassiant senkinek sem kell bemutatnom, gyanítom mindenki ismeri a Dust2-n látott USP lövését. Később viszont azonnal kitették őt a csapatból, miután lebukott csalással és megkapta a VAC kitiltását. A Titan így kiesett a 2014-es DreamHack Winter Majorről, a játékosok pedig elhagyták a csapatot. Pedig a korábban fnatic és LDLC verő felállásból a világ legjobb csapata is lehetett volna.
Ninjas in Pyjamas ( 2014. november - 2015. március)
2014 nyarán hatalmas küzdelem árán csípték el a fnatic-ot, így újra egy svéd csapat nyerte a Majort. A NiP persze előtte és utána is ott volt a legnagyobb presztízsértékű CS:GO versenyek döntőjében, egészen 2015 nyaráig. Bravúros teljesítmény, hogy az első öt Majorön, minden alkalommal döntőzött a NiP, de sajnos csak egyszer tudták győzelemre váltani a mérkőzést. Maikelele leigazolása különösen kétséges dolog volt, egy rövid ideig remek működött a csapat, nem állta útjukat sem a nagy rivális sem fnatic, sem a frissen Majort nyert Virtus.pro, utána viszont borult minden. Maikelele hiába tudott olyan színt vinni a csapat játékába amire később nem volt képes sem pyth, sem allu, gyakorlatilag a NiP összes többi tagjával szemben megromlott a viszonya. Ez végül oda vezetett, hogy mindössze négy együtt játszott LAN után Maikelele repült a csapatból, az utána következő felállások pedig lassan, de rendre alulmaradtak a többiekkel szemben.
KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!