A WESG hanyatló népszerűsége mellett, a sokadik vízumprobléma sem tesz jót Kína CS:GO versenyeinek.
Két szezon után a StarSeries & i-League hetedik felvonása újra Kínába látogat, ennek viszont már többek nem örülnek annyira. Azt már olvashattátok, hogy az NRG bolgár játékosa, CeRq vízumproblémák miatt lehet, hogy kénytelen lesz kihagyni a versenyt. Szerencsére az ő gondjai megoldódtak mára és CeRq eljutott a verseny helyszínére.
A FaZe mesterlövésze, a szlovák Ladislav "GuardiaN" Kovács viszont már biztosan nem lesz ott a holnap kezdődő verseny első napján. Az ok pedig a már ismert probléma, a vízum. Ugyanakkor az is biztos, hogy GuardiaN csak az első napot lesz kénytelen kihagyni, a brazil paiN csapatát azért még az edzőjük, YNk beugrásával is illene megverniük.
A FaZe egyébként az egyik legnagyobb esélyese az 500 ezer dolláros versenynek. Igaz, olyan csapatok ellen kell majd bizonyítaniuk, mint a Na'Vi, a Renegades, a NiP, a Vitality vagy az IEM Katowice Majorön második helyen zárt ENCE. Már azt sem mondhatom, hogy papírforma szerint is a FaZe van fölényben, hiszen a Na'Vi, ENCE, NiP hármas közül bármelyik csapat ellen nehéz meccsük lesz, a Vitality és a Renegades pedig a szintén bizonyította erősségét Katowicében.
KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!