League of Legends - A fejlesztők szerint 94 karaktert kellett átdolgozni, csak azért, hogy Sylas végre napvilágot láthasson!
Sylas bejelentésekor valószínűleg a képességeit böngésző játékosok 2/3-a kapott kisebb szívinfarktust végső képessége láttán. A karaktert ugyanis olyan ultival ruházta fel a fejlesztői csapat, amiről eddig nem nagyon hallottunk: el tudta venni más hősök végső képességét és felhasználni azt. Ebből a különleges adottságból kifolyólag a hős könnyedén igazi szörnyeteggé válhatott volna, akit senki sem tud kordában tartani. Éppen ezért voltak annyira fontosak a Sylas megjelenése előtti óvintézkedések, amelyek arra szolgáltak, hogy a kiszabadult rab ne legyen túl erős, de gyenge sem. Erről a különleges, előkészületi fázisról kaptunk egy négy perces videót, ahol három Riot munkatárs - Szymba, Griftrix és Squad5 - magyarázzák el az érdeklődőknek, hogy hogyan is alakultak ki a karakter képességei.
Talán nem meglepő, hogy amikor a fejlesztők eldöntötték Sylas márpedig képességeket fog lopni, egyből arra gondoltak, vajon ez mennyire fogja megrázni, feldühíteni a játékosbázist. Továbbá arra is igen hamar rájöttek, hogy jó néhány karakter képességébe bele kell nyúlniuk, annak érdekében, hogy Sylas ne bolygathassa meg a játék egyensúlyát. De a fejlesztők ezután a jó pár akadály után sem törtek meg és tovább vitték a tervet, a karakterdesignt, majd egy célt állítottak fel a hős megjelenése előtt: abban az esetben, hogy ha tényleg a napvilágra kerül Sylas, a karakter megléte ne tegye nehezebbé, ne befolyásolja a további változtatásokat. Ne fordulhasson elő az, hogy egy hős átdolgozásakor külön tesztelniük kelljen az interakcióit a kiszabadult rabbal. De nem mondhatjuk azt, hogy innentől ment minden, mint a karikacsapás. A fejlesztőknek azt is el kellett dönteniük, hogy milyen úton-módon szerezze meg Sylas a képességeket. Lopja el őket? Tetőtől-talpig alakuljon át a kijelölt karakterré, vagy csak az ultijukat halássza el? Végül az ulti-halászós verzió lett a befutó, de azért itt is vannak kivételek. Az olyan karaktereknél, akiknek a végső képessége az egyik alakból a másikba való átváltozás (pl Nidalee, vagy Jayce), náluk a végső képességgel kinyert alak összes skilljét veszi el Sylas és egészen addig, amíg saját ultijának ideje le nem jár, használhatja is őket. Itt a Riot munkatársainak "csupán" arra kellett figyelniük, hogy az idő lejártát követően tényleg adja vissza a képességeket és ne más karakterek Q,W,E,R-jével szaladgáljon a pályán a karakter.
A fejlesztők - ahogyan az a videó végén is megemlítik - úgy érzik, hogy nagyon sokat tanultak az alatt az időszak alatt, amíg Sylas-on dolgoztak, sőt szerintünk a karakter új távlatokat nyitott meg a játék történelmében. Az is igaz, hogy a megjelenését követően a többi hőshöz képest igen gyengének bizonyult (ami nem példa nélküli egy-egy új karakter esetében), de a fejlesztők már most tervezik rá a buffot, amire talán nem is kell majd annyit várnunk!