Újabb állomásához ért a Legion Honvéd Series versenysorozata

Újabb állomásához ért a Legion Honvéd Series versenysorozata

Újra megvillanthatják tudásait az akadémia ifjú tehetségei.

Január 30-án debütált a Legion Honvéd Series versenysorozata, melynek nyitóeseménye egy Öregfiúk Gálameccs volt, melyről itt is olvashattatok bővebben.

Ennél egy kicsivel korábban, január 14-én jelentette be a Legion Honvéd E-sport Akadémia, hogy új edzőkkel bővül a társaság, ekkor csatlakozott a magyar mezőnyben a sokak által ismert Málovics " gabesson " Gábor, és Bea flash " Viktor is, hogy tudásukat megosszák tanítványaikkal.

Legion Honvéd Series Öregfiúk versenye a 0. napnak számított, ez lesz tehát az első olyan verseny, ahol gabesson és flash csapatai küzdenek majd meg egy BO3 mérkőzésen, amit március 29-én játszanak le. A két rengeteg tapasztalattal rendelkező játékos tehát egy két hónapos megfigyelést és oktatást követően –melyet a Haladó szakosztályban tettek– választ maga mellé 4-4 játékost, a tét pedig nem kevesebb, mint 100 ezer forint, hiszen a győztes ötös ennyivel lesz majd gazdagabb.
01Az akadémia egyébként ebben az évben tíz darab versenyt szeretne szervezni, hiszen a CS:GO mellett LoL-ban, PUBG és Fortnite játékokban is várhatóan rendezvények, melyek győzteseinek szintén 100 ezer forint üti majd a markát.

Team gabesson és Team flash mérkőzést tehát 03.29-én rendezik, melyről élő közvetítést az E1TV alábbi csatornáján követhettek.

Nézd meg esporthuCS élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!