Barátságos showmérkőzésen is parázshangulat volt gabesson és flash között

Barátságos showmérkőzésen is parázshangulat volt gabesson és flash között

A három pályás küzdelemben mindkét fél óriási versenyszellemmel küzdött a Legion Honvéd Series showmeccsén!

Péntek délután rendezték a 100 ezer forintért zajló Lenovo Honvéd Series gálamérkőzését, ahol az akadémia két edzője, Málovics " gabesson " Gábor és Bea " flash " Viktor alakított saját magukkal kiegészítve két darab öt fős felállást, kiegészülve az akadémia ifjú tehetségeivel.

A pályák InfernoMirage és Cache sorrendben zajlottak, melyből az elsőt flash-ék 16-7-re nyerték, azonban Mirage-on már vissza tudtak vágni gabesson-ék, ahol bár ellenfelük az első félidőben 5-0-ra, illetve 6-1-re is vezettek, ráadásul a félidőt is megnyerték 10-5-re, egy szép comeback-nek köszönhetően 16-13-ra behúzták a pályát, így jöhetett a mindent eldöntő Cache, ahol a flash vezette csapat már az első félidőben hét körös előnyre tudott szert tenni. A második játékrészben ismét érkezett egy fellángolás a Team gabesson részéről, hiszen az első öt kör náluk landolt, így fel tudtak jönni 11-9-ig is, a lendület azonban csak idáig tartott, hiszen ezután csak további egy kör megnyerése jött össze nekik, így 16-10-es végeredménnyel, összesítésben 2-1-gyel a Team flash nyerte meg az aranyérmeket, és a 100 ezer forintot.

A helyszínen a mérkőzést az akadémia edzője, KODIAK és kollégánk, Oláh " orobeRto " Róbert közvetítette, akik tehát egy izgalmas és szoros mérkőzésnek lehettek szem és fültanúi. Az eseményről, izgalmas momentumokról stábunk egy rövid videóval is kedveskedett nektek. Ha pedig lemaradtatok volna a mérkőzésről és szívesen visszanéznétek, hogyan bántak el egymással kesztyűs kézzel a csapatok, akkor azt IDE kattintva megtehetitek.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!