Nincs elég tartalom a Google Stadiaban az Xbox marketingigazgatója szerint

Nincs elég tartalom a Google Stadiaban az Xbox marketingigazgatója szerint

Finoman odaszólt a Microsoft a Google Stadianak.

A Google felhőalapú szolgáltatásának bejelentése rendesen felkavarta a konzolpiac állóvizét. A Stadia teljesen megreformálná a videojátékokról alkotott eddigi trendeket és egyértelműen az a célja, hogy kiszorítsa a konzolokat. A Microsoft azonban úgy tűnik, hogy nem ijedt meg a vetélytárs felbukkanásától.

Mike Nichols, az Xbox marketingigazgatója erős véleményt fogalmazott meg a Google új termékével kapcsolatban. Állítása szerint hiába tudja összehangolni a Stadiat és a Youtube-ot a Google, egyszerűen hiányzik a tartalom az egész koncepcióból. Egyelőre a Stadiahoz bejelentettek néhány nagyobb nevet, mint az új Doomot, de továbbra is az egyik kritikus pont, hogy mennyire lesz megbízható az internetalapú játék hosszútávon, mivel a Stadia óránként 20 GB adatot használ és semmi sem garantálja, hogy nem lesznek kisebb bemeneti laggok. 

A megbízható játékélményhez eddig is elég volt egy konzolt vásárolni, legyen az PlayStation, Nintendo, vagy Xbox. Tény, hogy drágák az új játékok ezekre az eszközökre, de az előfizetések segítségével jelentős összegeket lehet spórolni. Továbbra is szükség van egy nagy dobásra a Google-től, mert nem győzték meg a játékosokat arról, hogy miért éri meg az ő streaming szolgáltatásukat választani a konzolokkal szemben.

Nektek mi a véleményetek a Stadia vs. konzolok harcáról? Osszátok meg véleményetek kommentben!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

  

Kövess Minket!



Üzlet - Miért érdemes outletben szőnyeget vásárolni?

Szőnyeget általában nem egyik napról a másikra vásárol az ember. Egy jól megválasztott darab hosszú évekre meghatározhatja a helyiség hangulatát, ezért természetes, hogy a legtöbben alaposan körülnéznek, mielőtt döntenének.

Üzlet - Borok a világ minden tájáról

A borok területe egy gazdag és változatos világ, amely már ősidők óta részét képezi az emberi kultúráknak. Rengeteg tényező befolyásolja, hogyan értékelünk vagy választunk ki egy-egy kiváló bort, és ez messze túlmutat az ízen vagy az illaton. Sokan hisznek abban, hogy a bor élvezetében az általa mesélt történet legalább olyan fontos, mint maga az ital.

Közvetítések