F0rest 30 évesen is közel 100-at pakolt a Heroic ellen

A NiP veteránja rég nem látott formában játszott a dánok ellen.

Múlthéten elkezdődött az ESL Pro League kilencedik szezonja, aminek megújult formátumából az első csoportot láthattuk játszani. A mousesports nem talált legyőzőre és nagyon könnyedén jutott tovább a döntőbe. A héten viszont már a B és a C csoport is játszik, tegnap este a NiP és a Heroic csapott össze, egy meglehetősen izgalmas mérkőzésen.

A NiP nagyon könnyen hozta a Heroic pályáját, majd a saját választású Train-en olyan közel jártak egymáshoz a csapatok, hogy csak a hosszabbítás tudta eldönteni a játékot. Végül a dán többségű csapat behúzta Train-t, de az utolsó pálya, Mirage szintén a NiP győzelmével zárult. Egyre inkább kezd magához térni a NiP, számomra már az IEM Katowice szereplésük is váratlan volt, de azóta is meglepően jól játszanak.
A Heroic elleni meccsen például a 30 éves veterán játékos, f0rest volt az, aki hátán cipelte a NiP-et. Persze az egész csapat hozta a kötelezőt, de f0rest volt az, aki minden pályán remekelt, szinte futószalagon szállította a frageket csapatának. Train-en 38 fraggel zárt, a teljes Bo3 alatt pedig 98-55-ös K/D arányt, 106,8-as ADR-t és 1.58-as HLTV 2.0 értékelést ért el. Ennyire erősen 2017-ben játszott utoljára. 
Rekordot sajnos nem ért f0rest számára a mérkőzés, pedig volt jó pár, amit megcélozhatott. Az egy félidő alatti fragek számában flamie a rekordtartó, aki még az ELEAGUE Major Boston során lőtt harminckettőt a QBF csapata ellen. Az egy pályán lőtt fragek számához is közel járt, hiszen GuardiaN negyvenet tudott lőni még a Na'Vi színeiben 2015-ben a fnatic ellen, apEX pedig 2016-ban pakolt negyvenegy fraget a G2 ellen.

A Ninjas in Pyjamas csapata ma az ex-Kinguin, devils.one csapata ellen játszik, akik ellen nagyon könnyen bebiztosíthatják maguknak a döntőt, különösen ha f0rest újfent ilyen formában játszik majd.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!