Épp itt lenne az ideje rendbe rakni a játék fizikáját

Épp itt lenne az ideje rendbe rakni a játék fizikáját

A legtöbb játékost az RNG vagy épp a prémium lőszer zavarja, de a játékbeli fizika mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A World of Tanks fizikájával utoljára 2016-ban foglalkozott a Wargaming. A 9.14-es frissítéssel gyakorlatilag teljesen újraalkották a járművek mozgásának fizikáját, így pedig elérték, hogy a tankok ne akadjanak fenn például egy hegy oldalán, de egyúttal azt is, hogy megmászhassák azokat. Természetesen ezeket a hegymászós helyeket azóta láthatatlan falakkal zárták le. Annak idején ez egy forradalmi újításnak számított, de persze nem sikerült tökéletesre, és azóta sok minden változott.

Tisztázzunk valamit, mielőtt rátérnénk arra, hogy mi a gond a fizikával. A World of Tanks fizikája ugyan a valós fizikán alapul, de úgy módosították, hogy a játékmenet pörgős maradjon. Lényegében a fejlesztők megalkottak olyan fizikát, ami a saját szabályrendszerükön alapul.

A WoT-os fizika csodái

Ugyan az eséstől szinte minden esetben sebzést szenvedünk el, de nem lehet megállapítani, hogy mikor mennyit. A fenti jelenetben Dakillzor egy Tiger 131-gyel zuhan alá Overlordon, de a talpára érkezik és minimális HP veszteséggel túléli az esést.

Ugyanígy a következő jelenetsorban azt láthatjuk, hogy a harckocsi szinte alig távolodik el a talajtól, mégis egy jelentős HP-t veszít érthetetlen okokból.

A sziklák is meglehetősen különösen működnek. Egy-egy szikla mellett tulajdonképpen bármikor felborulhatsz, mert rendkívül könnyen rájuk lehet hajtani, illetve lecsúszni róluk, ha már rajtuk vagy, -ahogy azt az első klipben is láthattátok.

A legfőbb érv a fizika újradolgozása mellett azonban a kerekes járművek megjelenése, ugyanis jelenlegi formájában a játék sok mindent nem tud velük kezdeni, és többnyire olyan események következnek be, mint Mailand videójában.

A motorfelpörgetés eltávolításával talán a helyzet mérséklődött, de ez csak félmegoldás. Végül, de nem utolsó sorban ejtsünk néhány szót a házak melletti kis buckákról, amiken időnként egyszerűen fennakad a tank -mint például Live Oakson-, időnként pördül egyet a saját tengelye körül.

Mi jelenthetné a megoldást?

A sziklákra csak egy bizonyos pontig lehetne felhajtani, tehát menet közben nem akadna fel rajta a tank, de nem is tudna felborulni mellette. A sziklák "csúszási faktorát" csökkenteni kellene, mert ha olyan pályákon, mint például Glacier megoldották, hogy a befagyott tavon minimálisan se csússzanak meg a járművek, akkor feltételezhetően a szikláknak sem kellene úgy funkcionálniuk, mint a jégtömböknek. A pályákon található kis sziklákat és egyéb akadályokat díszítő elemmé alakítani, hogy a hangulat se lássa kárát, de ne is pusztítsák el a járművek a kiálló darabok.

Mit gondolsz a játék fizikájáról? Van esetleg olyasmi, ami zavar benne, de a cikkben nem volt róla szó?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.