Parádés meccseket vívott a Plague és a WiLD az MNEB döntőben!

League of Legends - Így zárult az MNEB első szezonjának League of Legends döntője.

A Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság első szezonjának fináléjában a Team Plague és a WiLD by Lagardère Sports csapott össze. A Plague az alapszakasz győzteseként jutott be egyenesen a döntőbe, míg a WiLD mint derült égből villámcsapásként támadt fel a szunnyadó teljesítményüket követően és indultak harcba a döntő során. Egy sokáig emlékezetes záró mérkőzést produkáltak a felek, és mint kiderült, nem csak a THR vs WiLD összecsapás lehet élvezetes.

Első mérkőzés

Az első mérkőzésen elég gyengéden kezdtek a felek, egészen a 10. percig nem történt semmi különleges, majd a felső ösvényen alakult ki egy 2v2-es párharc, amiből végül a WiLD jött ki jobban, köszönhetően Paresz elképesztő kettős gyilkosságának. Pár perccel később az alsó ösvényes játékosok is összecsaptak, mindkét lövész belehalt, annyi különbséggel, hogy a Plague-nél a lövészhez került a gyilkosság. A 15. perc környékén egy szép rajtaütésnek köszönhetően Malacko és sk1nzor könnyedén végezték ki Meight-tet, majd fordultak egyből a Szurdok Hírnökére. Első torony a Hírnök elviteléig nem dölt, úgyhogy a Plague jó eséllyel pályázott egy torony döntésére.

Frather viszont a Hírnök nélkül is könnyedén döntötte be az első tornyot a felső ösvényen, Marine még csak bele sem tudott szólni, ugyanis Neeko ellen folyamatosan ki volt szorítva ösvénynéről. Ezt követően Malacko megidézte a Szurdok Hírnökét a középső ösvényen és ott is bedöntötték a külső tornyot. Az óceán sárkány elhozatala után négy emberes rajtaütést láthattunk a Plague-től az alsó ösvényre, ahol ki is tudták végezni Stiles-t és Hextasy-t, majd elhozták a harmadik tornyukat is, cserébe Marine a felső ösvényen szépít a tornyok tekintetében. A 21. percben láthattuk az első komolyabb csapatküzdelmet, ahol végül csak egy játékos halt meg, Paresz személyében. Pár percig egy kicsit nyugodtabbá vált a meccs képe, majd a 27. perc környékén a Baron Nashor előtt alakult ki a következő csapatküzdelem, amiből egyértelműen a Plague jött ki jobban, Paresz és Marine a közelben sem volt, Marine elhozott egy belső tornyot az alsó ösvényen, viszont a Plague elhozta a mérkőzés első Baron Nashor erősítését.

A Baron által erősített minionokkal az alsó ösvényen döntötték végig a tornyokat, majd egy dive következtében négy játékossal is tudott végezni a Plague és elhoztak egy inhibitort. Ezt követően már óriási volt a két csapat között a különbség, a WiLD már csak abban bízhatott, hogy a Plague hibázik egy óriásit. Sk1nzor vezetésével átfordultak a felső ösvényre, ahol végül a belső és az inhibitor tornyot el is hozták. A 32. percben a végső ostromot indította el a Plague, amit követően elhozták a felső és a középső ösvényes inhibitort is. A Baron Nashor újraéledt és kettő bedöntött inhibtorral a WiLD nagyon nehéz helyzetbe került. A bázist is kellett védenie valakinek, így inkább bementek harcolni, majd Sk1nzor óriási Azir ultijának köszönhetően nagyon simán összehoztak egy ászt, ezzel pedig elhozták az első mérkőzést!

Második mérkőzés

A választási és tiltási fázisban a WiLD egyből tiltotta Sk1nzor Azirját. Rek'Sai átjutott újra a szitán, viszont most a WiLD választhatott először, akik el is hozták őt. A játék eleje hasonlóan kezdődött, mint az előző mérkőzésen, különösebb érdemi dolog nem történt. Az 5. perc elején egy nagyon szép kijátszást követően Sk1nzor elhozta az első gyilkosságot, viszont Paresz jól olvasta a játékot, majd könnyedén befejezte Sk1nzor Neeko-ját. Meight éppen hogy csak visszateleportált az ösvényre, Malacko egyből érkezett a középső ösvényre és Sejuani ultiját kihasználva, simán megölték a WiLD középső ösvényesét. Ezt követően Marine-t is elkapták, ezzel Sk1nzor már a harmadik gyilkosságát gyűjtötte be. Az első komolyabb csapatküzdelem a 13. percben történt, ahol a Plague nagyszerűen kezdeményezett, bár az elején úgy tűnt, hogy Sk1nzort eltudja kapni a WiLD, viszont Neeko végső képességével túl tudta élni és még időben megérkezett a felmentő sereg és így végül ők hoztak el négy gyilkosságot. A 14. percben már 2 ezer arannyal és 5 gyilkossággal vezetett a Plague.

A sikeres csapatküzdelem után a Szurdok Hírnökét is elhozta a Malacko. Előnyüket egy Pokoli Sárkánnyal növelték, majd az első tornyot is elhozták. A középső ösvényen megidézte a Szurdok Hírnökét a Plague, ami viszont nem tudta bedönteni a tornyot, cserébe a WiLD elkapta Sk1nzort. A 21. perc elején a Baron előtt találkozott újra a két csapat, aminek elején a WiLD nyitott jobban, viszont megérkezett Sk1nzor is, majd a végső képességét kihasználva nagyon kevés életen hagyta az ellenfelet, akiket végül Axel fejezte be. A Plague előnye folyamatosan nőtt, 6 darab gyilkossággal és 3 ezer arannyal vezettek a 23. percben. Pár perccel késöbb Malacko és Geller szép játékának köszönhetően elkapták Pareszt, ezt követően megérkezett Hextasy is, viszont 4v5-ben még mindig a Plague tűnt erősebbnek és három további játékost is elhoztak, ezt követően pedig a Baron Nashort is. A Baron erősítésnek köszönhetően pedig a WiLD már nem tudott mit kezdeni a Plague-gel, próbált visszajönni a csapatküzdelembe a WiLD, viszont a Neeko ultival már megint nem tudtak mit kezdeni, aki egy hármas gyilkosságot is begyűjtött és így végül négy embert is kitudtak végezni.

A Baronnal felerősített minionokkal pedig inhibitort hoztak. Ezt követően fordultak a felső ösvényre, amit szinte végig ostromoltak pillanatok alatt. A Baron Nashor a 32. percben újjáéledt, amire a Plague egyből fordult. A WiLD-nak muszáj volt kezdeményeznie, Sk1nzor ultija most nem volt a legjobb, viszont Meight Swain végső képessége sokkal jobb volt, így két embert is kitudtak végezni, ezt követően pedig a Baron Nashor-t is, így a WiLD egy újabb fényt látott meg az alagút végén. Az erősítésnek köszönhetően több tornyot is tudott hozni a WiLD, ezzel csökkentve hátrányukat. A következő célpontjuk az inhibitor volt, amit végül Stiles hozott el a WiLD-nak. Ezt követően érkezett egy kezdeményezés a Plague-től, Frather egyből kitudta végezni Marine-t, cserében kettő játékost ölt meg a WiLD. Ezt követően a WiLD összekapta magát és egy jó küzdelem után behúzták a második mérkőzést!

Harmadik mérkőzés

A harmadik mérkőzésre már nem jutott túl a tiltási fázison Rek'Sai, így a Plague inkább Jarvan-t választott. Neeko most viszont a WiLD-hoz került, Paresz pedig elhozta az egyik kedvenc karakterét, Lee Sin-t. Nagy meglepetésre a Plague Morgana-t küldte midre, Geller pedig Braum mellé tette le a voksát. A játékot sokkal keményebben kezdték a felek, a harmadik perchez elérvén, már több idézői képességet is elsütöttek a játékosok. A 9. percben sikerült megszereznie az első gyilkosságot a WiLD-nak, de sk1nzor hathatós segítségével sikerült egy az egyért szituációt varázsolni belőle. Ekkor viszont mid maradt üresen, amit Malacko megpróbált megvédeni, de Paresz és Meight nem kegyelmezett neki, kiszedték torony alól majd megszerezték a gyilkosságot. Ezután viszont a Plague jött ki jobban egy torony alatti csetepatéból, ahol a WiLD sk1nzort akarta megölni, de végül ez nem sikerült és beszorult az ellenfél dzsungelébe ezt pedig végül Paresz bánta.

A 17. percben Paresz próbálta meg egyedül megölni a Heraldot, de Malackonak sikerült lebuktatnia és hamar egy újabb 3v3-as csata alakult ki, amibe végül sk1nzor és Paresz is belehalt, a smite előnynek köszönhetően viszont a Plague-é lett az objective. A következő lépés a sárkány megszerzése volt mindkét csapatnak, ahol a semmiből hirtelen egy hatalmas csapatharc alakult ki, szálltak a gyilkosságok jobbra-balra, de végül Meight-nak köszönhetően leászolt a WiLD és még a Mountain Drake is az övéké lett. A 22. percben egy újabb csapatküzdelem szemtanúi lehettünk, nagyon szép volt a kezdeményezés a Plague-től és egyből három játékost is eltudtak húzni, majd végül Hextasy megakadályozta, hogy az ellenfél ráforduljon a Baron-ra, így csak egy tornyot tudtak elhúzni. A 24. percben elkezdte a Baron Nashor-t a Plague, de a WiLD itt volt a közelben, ahol egy újabb csapatküzdelem volt kibontakozóban, de végül egyik fél sem vállalta túl magát.

A 28. percben a Plague-nak sikerült elhoznia Kassadint, így egyből fordultak a Baronra, ezt követően a csapatzküdelemben még kettő játékossal is végeztek, majd a Baron Nashor-t is elhozták. A Baronnal felerősített minionokkal nagyon könnyedén jutott be a WiLD bázisára a PLG, ahol egy inhibitort is elhoztak. A 36. percben a szuper minionok segítségével elbukta az első nexus tornyát a WiLD, Meight halálával pedig fordulhatott a Baronra a Plague. 4v5-ben a WiLD sikeresen megakadályozta a PLG próbálkopzását. Pár pillanattal később újra megpróbálja elhozni a Baron-t Malacko és csapata, viszont a WiLD folyamatosan itt van a közelben és egy újabb csapatküzdelem alakult ki, nagyon jó volt a PLG fókusza Pareszra, viszont Marine is belehalt, csak úgy, mint Stiles. Egy Nexus torony volt már csak életben és 3v2-ben a PLG csak a nexusra fókuszált és be is tudták fejezni a meccset, ezzel pedig AZ MNEB K&H LEAGUE OF LEGENDS ELSŐ SZEZONJÁNAK GYŐZTESE A TEAM PLAGUE!! GRATULÁLUNK!

ÍRD MEG A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!