HLTV ranglista - Rekordállítást eredményezett a StarSeries a Renegades-nek

HLTV ranglista - Rekordállítást eredményezett a StarSeries a Renegades-nek

A középmezőny beállni látszik, miközben a dobogó hétről hétre változik.

Mondhatni, hogy egy pici szünet, egy kevés pihenés volt a tavaszi szezon kezdete előtt, hiszen az EPL, ECS, IEM Sydney és különböző DH vagy BLAST Pro Series versenyek előtt, nem igazán volt számottevő versenye a profi csapatoknak. Egyedül a napokban véget ért StarSeries & i-League hetedik szezonját lehet megemlíteni, igaz ez az egy verseny épp elég volt, hogy megváltoztassa a HLTV ranglistáját.

Top 10

Pár nap híján kerek egy éve, hogy az Astralis az első helyet foglalja el úgy, hogy a többiek még csak megközelíteni se nagyon tudták. Ennyi idő alatt beállt ez az 500-600 pontnyi előny a dánok oldalán és csak a dobogó alsóbb fokaiért folyhatott harc. Ott viszont az ENCE elveszítette pozícióját és visszaállt az Astralis-Na'Vi-Liquid sorrend. Az ausztrál Renegades csapata viszont olyan előkelő helyre lőtte be magát, ahol még sosem volt. A fantasztikus StarSeries szereplés után bekerültek a világ 5 legjobb csapata közé. A fnatic pedig visszaküzdötte magát a top 10 közé, ha engem kérdeztek akkor jogtalanul.

Top 20

Általában a második tíz csapat szokott a legtöbbet mozogni, ez igaz most is bár annyira nagy helycserék nem történtek. A Vitality és a North kiesett a legjobb 10 közül és egyedül a Windigo csapatát érdemes még megemlíteni, akik szépen lassan másznak egyre közelebb a top 10-hez. Ha pár hét múlva tudják majd tartani a WESG-en mutatott formájukat és legalább olyan jól fognak játszani az EPL-ben, mint tavaly, akkor könnyen lehet, hogy májusra már a legjobb 10 között lesz a bolgár ötös.

Top 30

Az utolsó néhány helyen egyértelműen a Spirit nyerte a legtöbbet a StarSeries mérkőzéseivel, de a devils.one (korábban Team Kinguin) csapata is remekül teljesített az utóbbi hetekben, így az AGO-t követve, második lengyel csapatként vannak jelen a HLTV ranglistáján. A most már 100%-osan összeállt új HellRaisers is tudott javítani egy helyet, teljesen nyugodtak azonban így sem lehetnek, hiszen tavaly szeptemberben még a legjobb 10 között voltak, most pedig éppen csak jutott nekik hely a legjobb 30 között.

A hónapban igazi dömping lesz, EPL, IEM Sydney, DreamHack Open Rio, BLAST Pro Series Miami, Charleroi Esports. Ezek fogják igazán megbolygatni a legjobb 30 csapat listáját, én személy szerint nagyon bízok az ENCE és a Renegades további sikereiben, de nagyon bízok a NiP és a Vitality csapatában is.

Szerintetek melyik az a csapat, amelyik most nincs ott, de a tavaszi szezon végére beérhet a top 10 közé?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!