Esport1 - "Csak édesanyám miatt kételkedtem abban, hogy egyszer tényleg profi leszek"

Eddig minden történetben a támogatás volt középpontban, de a francia JackZ-et leginkább az fűtötte, hogy édesanya sosem hitt benne.

Rengeteg interjú és cikk készült már arról, hogy milyen nehéz megértetni a szülőkkel, ha valaki e-sportoló szeretne lenni. Persze előbb-utóbb az esetek nagy részében belenyugszik a játékos családja is még támogatni kezdi is őt, de ez közel sincs mindig így. A legtöbb profitól eddig csak aranyos sztorikat hallhattunk arról, hogy mennyire támogatók voltak a szülők vagy éppen milyen pálfordulások történtek, ha valamelyikőjük hazavitte az első nyereményeket. Ezúttal viszont a G2 francia játékosa, JaCkz mesélt arról, hogy neki pont az ellentéte vált be az életben, bár nem lettünk volna a helyében, amikor nem sikerült bekerülni az LDLC-be vagy az EnVy-be

"2012-ben megérkezett a CS:GO és ekkor már tudtam, hogy profi játékos akarok lenni. Gyerekként alig játszottam a gépen, inkább focizni szerettem, de az 1.6 kihalása után rájöttem, hogy itt a lehetőség. Ezekben a kaotikus időkben még nem igazán tudta egyik csapat sem, hogy kit válasszanak. Először apEX írt rám ezekben az időkben, akitől egyszerűen megkérdeztem, hogy kivel is beszélek, amit nem vett jó néven, hiszen Source-ban már komoly eredményeket ért el, azt viszont én nem követtem. A Happy féle LDLC-be is lehetőségem lett volna bekerülni, de végül ezt is elrontottam.

Ekkor kezdett édesanyám is rám helyezni egy kis nyomást, mivel azt akarta, hogy ne az álmaimat kergessem, hanem találjam meg a nekem való szakmát. 2015-ben megígértem neki, hogy maximum egy évet maradok még profi CS:GO-s, ha ez nem jön össze, akkor befejeztem. Ebben az időben el is költöztem otthonról, hogy ne halljam a sok negativitást, de rögtön a következő LAN-omat elvesztettem. Nagyon rossz érzés volt, hogy anyám nem bízott bennem, amikor az egész közösség mellettem állt. Ezután viszont sikerült összeszednem pár jó eredményt, profi szerződést viszont még mindig nem kaptam.Ekkor megszegtem az előző ígéretemet és még egy évig próbáltam hajszolni az álmaimat, kevés sikerrel. A rengeteg borzasztó élmény után viszont kaptam egy ajánlatot az Epsilontól, amit azonnal elfogadtam és nem akartam elhinni, hogy tényleg profi játékos lettem. Havonta 800 eurót kerestem, de a gaming ház miatt nem nagyon kellett költenem semmire, pár hónappal később pedig az EnVy akadémiájában találtam magam.

Később sikerült bekerülnöm a 3DMAX-ba, ahol már az elején leszögeztem, csak a G2-ért hagynám el a csapatot. Ez az ajánlat pár hónappal később meg is jött, de még így is majdnem elutasítottam, egyedül az győzött meg, hogy régi jó barátom AMANEK is idekerült. Alig vártam már, hogy végre felhívjam anyámat és az orra elé toljam a szerződésemet. Persze nem érzek haragot iránta, mivel tudtam, hogy az álmaim nehezen megvalósíthatóak. Ő volt az egyetlen ember, aki miatt nem voltam biztos magamban, de ez erőt adott, szóval tényleg nem haragszom rá. Annyira megakartam mutatni neki, hogy nekem volt igazam.

Inkább elrohantam az ő valóságától, hogy megszerezzem a saját álmom."

A teljes interjút itt találjátok.