Az 1.5.1-es teszt szerver indulásra kész

Az 1.5.1-es teszt szerver indulásra kész

Az 1.5.1-es teszt szervert hamarosan elindítják, így lehetőségünk lesz első kézből megtapasztalni a módosított paraméterekkel dübörgő közepes tankokat.

Az 1.5.1-es teszt szerver a tervek szerint május 16-án, azaz csütörtökön kezdődik, de ha a folyamat során valamilyen hiba lép fel, akkor egy nappal eltolhatják a kezdést. Az 1.5.1-ös teszt szervert helyi idő szerint délután négy és öt óra kerül tölthetitek le.

Egyelőre nem sokat tudni az 1.5.1-es teszt szerver tartalmáról, de nevéből adódóan nem számíthatunk egy 1.5-höz hasonló grandiózus frissítésre, így bizonyosan néhány apróbb hibát orvosolnak majd, esetleg újraegyensúlyoznak bizonyos térképeket. Azt viszont szinte biztosra vehetjük, hogy az elmúlt hetekben maximumra járatott közepes tank újraegyensúlyozások a patch részét képzik majd.

Ha kialakul a véleményetek az 1.5-ös frissítésről, akkor keressétek fel a World of Tanks hivatalos fórumát, ahol véleményeteket kifejthetitek a témában. Ha a teszt szerver kipróbálása mellett döntötök, akkor törekedjetek arra, hogy minél több visszajelzést adjatok a Wargamingnek, ugyanis ez a publikus teszt szerverek egyik legfőbb célja.

Meg szoktad osztani véleményedet a Wargaminggel a hivatalos fórumon, miután kipróbáltad a publikus teszt szerveren az újításokat?

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Partnereink ajánlata

Gamestar

  • ticsung 4 éve
    Nekem két Prémium-, és két normál tankomat is érinti(STA-1, 2; Indien-Pz, Mutz), eddig nem igazán játszottam velük(a normálokat kivéve), talán most több figyelem esik rájuk.
    0 0 Válasz
    • Menjeninnen1972 4 éve ticsung
      Az Mutz nekem is megvan, az Indián meg most.lesz mwg
      0 0 Válasz
      • Menjeninnen1972 4 éve Menjeninnen1972
        Szeva ticsung,de jó hogy itt is látlak nem csak a fórumon
        0 0 Válasz
  • Blade_1969 4 éve
    Régebbi német tankokról valaki? Tiger 1- Tiger2 buf lesz valamikor?
    0 0 Válasz
  • Szalk 4 éve
    A leora most megyek remélem jó lesz
    0 0 Válasz
  • Tomi_VIP_ 4 éve
    .
    0 0 Válasz
  • Alexis 4 éve
    Kiderült ,hogy az ismerösöm vett egy accot a neten . 1 hónappal késöbb persze az eladó másik csaló MEME klános holland visszaállitatta magának e-mail cim és telefonszámváltozás ellenére mindenféle support üzenetet nélkül. A supporttal lehetetlen felvenni a kapcsolatot. Más accrol irt üzenetekre sem reagálnak. Az eladáskor a titkos kérdéseire a válaszokat is átküldte a csaló eladó,amit csak a számla birtokosa ismerhet elméletileg és más nyomai is vannak a transzfernek. A válaszok is el lettek küldve a supportnak ,de hát ugye nem válaszolnak semmit semmire és soha a büdös életben nem lesz az acc kibannolva. Csak a weboldalukon lehet üzeneteket küldözgetni és nincs valami külsö e-mail cim ,elérhetöség ami müködne. Szóval ez esetben csak az egyik csaló bünhödik a másik meg újra és újra gond nélkül eladhatja és visszaveheti az accjait és ezáltal burkoltan a wargaming talán komolyabb pénzügyi csalókat támogat.
    0 0 Válasz
    • Csory 4 éve Alexis
      Kellene fogadnia egy ügyvédet és akkor a másik fél is megszívja és ügyvédileg lesz kitiltva az acc-ja. Én ráveretném a bírósági költségeket is. Szerintem az elsö felszólító levélre visszaadná a sikkasztott pénzt, ha annak tényleg van nyoma
      0 0 Válasz
  • Alexis 4 éve
    valahogy azt kellene megakadályozni ,hogy nehogy megint eladja, Ebben eddig a support nem partner. De az is röhej ,hogy nincs egy közvetlen e-mail elérhetöségük igy egy másik accon lehetett csak bármit elküldeni nekik.
    0 0 Válasz
    • Csory 4 éve Alexis
      Mondjuk személy szerint butaságnak tartom az acc vételét és eladását is, de ez egy szimpla sikkasztás. Nem kell hozzá support se csak egy ügyvéd! Engem is el akart hajtani a support Karácsony után, amikor két hét használat után a 40 euróért vásárolt WoT-os füles egyik fele nem akart müködni, hogy beszéljek a gyártóval. Persze ök válaszra sem méltattak. Erre bepanaszoltam a WG Store-t az EU-s Fogyasztóvédelemnél és pár hét után valamiért küldtek egy vadi újat, hogy a régit akár ki is dobhatom vissza sem kell küldeni nekik.
      0 0 Válasz
  • Alexis 4 éve
    Közben válaszolt neki a support. Szóval azt nem lehet állitani nem vizsgálják meg a dolgot. Korai volt erröl itéletet mondani.
    0 0 Válasz
    • Menjeninnen1972 4 éve Alexis
      Egyszerű,tudatosítani kellene az ember kékkel hogy az acc eladás és vásárlás ellenkezik a játékszabályzattal amit elfogadtak mikor beregisztráltak,magyarul törvénytelen
      0 0 Válasz
  • P1QUE 4 éve
    jaja ,de az is erdekes,hogy valaki meg abbol elhet havonta elad 1-2 accountot es visszaallittatja utana maganak a supporttal.
    0 0 Válasz
  • HunRocker 4 éve
    Hogyan tudnám letölteni a teszt szervert anélkül, h telepítenem kéne a gaming centert? Elindítom a telepítőt és kötelező jelleggel le akarja tölteni azt is.
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
World of Tanks - Ismerd meg a WZ-111 5A tankágát

Használd ki a normál járművekre szóló kedvezményeket, a küldetéseket és a különleges ajánlatokat, hogy meghódítsd a kiegyensúlyozott WZ-111 model 5A vezető kínai nehéztank-ágat.