Partnerséget kötött a Sony és a Microsoft: fókuszban a játék streaming

Partnerséget kötött a Sony és a Microsoft: fókuszban a játék streaming

Különös megállapodást kötött egymással a két konzolgyártó óriás!

2001 óta dúl a harc a konzolpiacon, amikor piacra dobta a Microsoft az első Xboxot. Ezúttal azonban két mamutvállalat nem azzal került a hírekbe, hogy milyen területen próbálnak jobbat alkotni a másiknál, hanem azzal, hogy összefogtak a közös ellenségeik ellen. A játékok streamelése tulajdonképpen iparággá nőtte ki magát, amiből minden nagyobb technológiai cég szeretne egy szeletet. A Google Stadia bejelentése óta izzik a levegő, mivel kifejezetten a konzolok ellen küldené harcba a Google legújabb szolgáltatását. Másik oldalról ott van még az Amazon, aki szintén a felhőalapú streamingben látja a jövőt, de szót kell még ejteni a GeForce Now-ról és az Apple Arcade-ról is, amik szintén megreformálnák a klasszikus videojátékok piacát.

A Sony és a Microsoft megegyezett abban, hogy a jövőben közösen használják majd az Azure-t, a Microsoft saját felhőalapú technológiáját, sőt más területeken is együtt fejlesztik majd a jövőt, mint a még modernebb mesterséges intelligencia, vagy a jövő képérzékelő szenzorai. Pontos részleteket még nem árultak el a szerződésről, de mindenképp fontos figyelni, hogy a konzolgyártók óriásai milyen lépéseket tesznek a konkurenciával szemben.

Az biztos, hogy a jövőt látja az Azure-ban a Microsoft, erről beszélt legutóbb a vállalat vezérigazgatója, Satya Nadella. A kérdés, hogy van-e ennyi felhasználó a piacon, mint amennyi kell ahhoz, hogy az összes felhőalapú játékstreaming szolgáltatás megéljen. Nem kell sokat várnunk, hogy a jövő eldöntse ki marad, és ki távozik a színpadról.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - A tisztaság fenntartása a modern környezetben

Manapság a tisztaság fontos szerepet játszik a közösségi és munkahelyi terek életében. Egy tiszta környezet nemcsak a higiénia miatt lényeges, hanem hozzájárul a hatékony munkavégzéshez és a jó életminőséghez is. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az iroda vagy intézmény rendezett állapota mennyire képes befolyásolni a dolgozók produktivitását.

Üzlet - Amikor az élelmiszer útja is tervezett

Egy jól működő ellátási lánc kicsit olyan, mint egy összeszokott csapat. Akkor teljesít jól, ha minden szereplő tudja a dolgát. Az élelmiszerek feldolgozása, hűtése és tárolása ritkán kerül reflektorfénybe, pedig sok múlik rajta.

Üzlet - Az 50 feletti férfiak vitalitása

Amikor az öregedésről van szó, sokan automatikus energiaszint-csökkenést feltételeznek az 50 év feletti férfiaknál. Tényleg így van? A valóság az, hogy az életkor előrehaladtával új egyensúlyi állapot érhető el, ha figyelmet fordítasz tested jelzéseire és életmódodra. Az életminőség javítása számos módon lehetséges, és lehet, hogy néhány módszer meglepetésként fog hatni.

Közvetítések