Visszatér Franciaországba bluerzor!

Visszatér Franciaországba bluerzor!

Ezúttal sem az LCS-ben folytatja a magyar dzsungeles, de még bőven van ideje odaérni a legnagyobbakhoz.

Körülbelül egy hete találgathattuk, hogy Subicz "bluerzor" Dániel hol folytatja karrierjét. A magyar dzsungeles az EU Masters végeztével köszönt el a MAD Lions csapatától, a játéka pedig azt mutatta, hogy akár még a LEC-ben is folytathatja egy olyan csapatnál, akinek szüksége van egy fiatal és ambiciózus dzsungelesre. A mai napon viszont kiderült, hogy bluerzor végül nem a LEC-ben folytatja, hanem visszamegy egy régebbi csapatához, egészen pontosan a GamersOriginhez.

Első alkalommal 2017 januárja és 2018 januárja között volt a francia csapatnál, így valószínűleg nem lesz nehéz újra visszaszoknia a GamersOriginbe. Az utóbbi években többször is találkozott régi-új csapatával, mivel a Vitality Academy-ben eltöltött idő alatt több francia érdekeltségű döntőn is ez a két csapat szerepelt. Mellette egyébként XDSMILEY-t, az ugyancsak 20 éves ADC-t is leigazolta a GO, aki olyan csapatokban játszott, mint a Vega Squadron, és a NiP. A csapat természetesen majd a francia ligában játszik, ahol tavasszal a második helyet érték el. Sok sikert kívánunk bluerzornak és reméljük ismét jól érzi majd magát Franciaországban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések