5 meccs, 5 emberes ulti, pentakill, backdoor az MSI második elődöntőjében - VIDEÓ

5 meccs, 5 emberes ulti, pentakill, backdoor az MSI második elődöntőjében - VIDEÓ

Bárcsak minden széria ilyen izgalmas lenne, mint az SKT és a G2 meccse!

Pénteken bombameglepetésre legyőzte a Team Liquid a világbajnoki címvédő Invictus Gaming csapatát az idei League of Legends MSI elődöntőjében, amivel történelme során először jutott az amerikai csapat egy hivatalos, Riot által szervezett nemzetközi torna fináléjába. 

Az IG kiesése egyben azt is jelentette, hogy még egy NA vs EU párharc is összejöhet a fináléban, ugyanis a másik elődöntőben a koreai bajnok SKT-nek kellett farkasszemet néznie azzal a G2-val, amelyik a csoportkörben oda-vissza elkente őket. Az egymás elleni rekord természetesen Fakerék felé bólintotta a mérleg nyelvét, a széria előtt 7 győzelem volt az SKT és mindössze 3 a G2 neve mellett. A csoportkör viszont a G2 mellett szólt, így tényleg nem lehetett előre megjósolni, ki jöhet ki jobban a Bo5 széria végén. 

Az első meccsen a G2 megpróbált ráijeszteni az SKT-re a Sona + Taric kombóval, de Teddy-ék láthatóan felkészültek azok után, hogy az IG rekordidő alatt verte laposra őket a csoportkörben, amikor megpróbálták ezt a kompozíciót. A G2 ráadásul rendkívül idegesnek tűnt, Perkz már az első percben hibázott, amiből szinte azonnal komolyabb előnyt kovácsolt az SKT. Mivel a Sona + Taric komp csak a 20. perc környékétől használható (amikor jönnek az első komolyabb csapatharcok), az SKT-nek bőven volt ideje hízlalni az előnyét, ennek megfelelően, nyomtak, ami a csövön kifért. A G2 az öltözőben maradt, nem sok közül volt az összecsapáshoz, és bár a 30. perc környékén mutatkoztak halvány jelek, piros oldalon a dzsungelben az SKT becsalta Caps-éket a málnásba, aztán egy lendülettel be is darálták a nexust. 1-0 az SKT-nek.

A második meccsre összeszedte magát a G2, de jöttek technikai hibák is már, emiatt többször is állt a párharc. Perkz Dravenje szép csendben szerezte az assistokat és a passzívból már több mint 1000 arany gyűlt össze neki, amit végül sikerült is aranyra váltania, amivel végül legyűrték a Xayah-Rakan kombót az alsó ösvényen. Közben középen Caps Akalival parádézott, Fakernek nem sok esélye volt, sőt, az európai mides a végén még le is pentázott, megszerezve ezzel a torna második ötszörös gyilkosságát. Az elsőt a csapattársa, Wunder szerezte még a csoportkörben. 1-1.

A harmadik meccs az SKT jungleréről, Clidről szólt, aki már a 10. percben 5-1-be volt Rek'Sai-jal és lényegében egyedül lehozta a meccset a koreaiaknak. A G2-nak egyszerűen semmi se működött ezen a meccsen, pedig próbáltak itt is meglepetést okozni az Azir pickkel, csak éppen sikertelenül. A játék elején szerzett hatalmas előnyt pedig nem tudta csökkenteni a G2, 35 perc alatt le is rendezte a meccset az SKT. Clid 10-1-8-ba végzett a Rek'Sai-jal, ennek a párharcnak egyértelműen ő volt az MVP-je. A 2-1-es SKT vezetés azt jelentette, hogy mindent be kellett dobnia a sikerért a G2-nak. Az edző, Grabbz pedig tette a dolgát, és jött középre Caps kezei közé a Ryze, illetve Wundernek a meglepi Gnar. 

Az SKT azonban nem illetődött meg, Faker az idei éve talán eddigi legjobb meccsét játszotta, és hiába vezetett a G2 szinte végig a meccsen, minden idők legjobb játékosa nem egyszer tartotta pariban a csapatát. Sylas még mindig egy broken hős, ezt Faker meg is mutatta, egyszer Jankos Skarnerének ultijával rántotta be Caps-et 4 ember közé, aztán egy öt emberes Gnar ultival zúzta porrá a G2-t, miután ellopta azt a Gnartól. Elképesztő oda-vissza párharc volt, és már úgy tűnt, hogy a G2 eldobja minden előnyét, de végül az elhízott Ryze, valamint Wunder Gnarja és hidegvére meghozta az egyenlítést: a G2 toposa és Caps backdooroztak egyet, Wundernek pedig még arra is volt ideje, hogy három embert leultizzon, átugorja a Nexust és bevigye az utolsó ütést. 2-2, jöhetett a mindent eldöntő, utolsó meccs. Már itt se tudtuk, hova lehet ezt még fokozni, de úgy tűnt, hogy a G2 csak erre az egy, mindent eldöntő összecsapásra készült.

Beszéljünk egy kicsit a G2 kompozíciójáról az ötödik meccsen és arról, hogy a coach, Grabbz miért egy isten. A G2 egyszer már legyűrte az SKT-t a Pyke toppal, de az a komp, amit most összeraktak hozzá, már-már borítékolhatta a győzelmet. Lissandra root, Rek'Sai knockup, Syndra stun és Galio taunt. 4 olyan képesség, ami csak arra vár, hogy kiszolgálja a felső ösvényen AD-t építő Pyke ultiját. És hiába jött Faker azzal a LeBlanc-kal, amelyikkel legendás múltja van még évekkel ezelőttről, hiába mondták azt a Teddy + Mata alsó ösvényre, hogy az egyik legjobb, ha nem a legjobb most a világon, semmi, de semmi esélyük nem volt ez ellen a G2 ellen. Az európai gárda még azt is megengedhette magának, hogy a midesből ADC-re formált Perkz mides hőst játsszon Teddy Varusa ellen, a lényeg úgyis a csapatharc és a cc volt, amivel Wundert kiszolgálták a csapattársak. Az SKT-nek pedig nem volt válasza. 

A meccset egyébként az SKT dobta el a végén, egy megnyert csapatharc után ugyanis rámentek az 50-50 baronra, de nem voltak elég bátrak ahhoz, hogy mindent feltegyenek rá, az az 1-2 másodpercnyi tétovázás pedig elég volt a G2-nak ahhoz, hogy odaérjen mindenki és leACE-eljék a koreaiakat, majd befejezzék a meccset. Erről beszélek: 

A történelmi G2 győzelem egyben azt is jelenti, hogy EU vs NA döntő lesz vasárnap reggel 09:00 órától, ami most először fordul elő a hivatalos, nemzetközi Riot versenyek történetében (a Rift Rivalst most ne számoljuk ide). A Liquid rendkívül meggyőző volt tegnap, ezért is várja a nyugat talán mindennél jobban a holnapi találkozót, ahol egy Bo5 keretében eldől, hogy az MSI-k történetében először, európai, vagy észak-amerikai csapat ül majd a trónra.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!